spanyol válogatott

2019.11.28. 08:00

Hűtlennek nevezte elődjét Luis Enrique

A spanyolok visszatérő szövetségi kapitánya nem számít Robert Morenóra a szakmai stábban.

MADRID, SPAIN - NOVEMBER 27: Luis Enrique attends a press conference as he returns as Spain head coach at the Spanish Football Federation headquarters on November 27, 2019 in Las Rozas, Madrid, Spain. Burak Akbulut / Anadolu Agency

Forrás: AFP / Anadolu Agency

Fotó: Burak Akbulut

Luis Enrique a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: egyedül ő a felelős azért, hogy a segítői között ezúttal nem jutott hely Robert Morenónak. A szakember elmondta: a saját házában fogadta Morenót, aki

arról tájékoztatta, hogy ő akarja vezetni a spanyolokat a jövő évi Eb-n,

azt követően pedig nagyon szívesen dolgozik ismét a beosztottjaként.

„Megértem, hogy becsületesen dolgozott a válogatottal edzőként, és azt is, hogy vannak ambíciói, de számomra ez hűtlenség volt. Én soha nem tennék ilyet, és nem akarok a stábomban olyan emberrel együtt dolgozni, aki képes erre”

- mondta Luis Enrique. „Megértettem, de nem értettem vele egyet. Megmondtam neki, hogy nem akarom őt segítőmnek.

Az ambíciót támogatni kell, de a túlzott ambíció már nem erény, hanem hiba.”

Hozzátette: a spanyol szövetség vezetőjét, Luis Rubialest nem tájékoztatta arról, hogy kész a visszatérésre, de az elnök és José Francisco Molina sportigazgató is felajánlotta neki ezt a lehetőséget.

 

„Ez nem volt jó év számomra, de már csak előre akarok tekinteni, és szeretném meghálálni azt a hitet, amelyet irányomban mutattak” – nyilatkozott.

A két szakember éveken keresztül elválaszthatatlan volt egymástól: Moreno először a Barcelona tartalékcsapatánál volt Luis Enrique pályaedzője, majd követte őt az AS Romához, a Celta Vigóhoz, mielőtt visszatértek Barcelonába, de már az első csapathoz. Luis Enriquét 2018 júliusában nevezték ki szövetségi kapitánynak, Moreno természetesen helyet kapott a szakmai stábban.

Luis Enrique személyes okokra hivatkozva márciusban és júniusban sem ült le a nemzeti együttes kispadjára az Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéseken, majd később lemondott posztjáról. A nemzeti együttes vezetését hiányában Moreno vette át, aki mindhárom találkozóján győzelemre vezette a válogatottat, majd irányításával – immár hivatalosan is szövetségi kapitányként – hat meccsből négyszer nyert és két döntetlent játszott a csapat. Luis Enrique kilencéves lánya augusztusban hunyt el csontrákban, Moreno szeptemberben jelezte: félreáll, ha kollégája visszatérne a válogatott kispadjára.

A spanyolok végül az F csoport élén zártak, utolsó csoportmeccsük a kiütéses hazai győzelem ellenére botrányosra sikeredett.

Moreno múlt hétfőn, a románok elleni 5-0-s sikert követően feldúlva és sírva távozott a stadionból azzal, hogy „kirúgták őt”, majd nem jelent meg a kötelező sajtótájékoztatón.

A szövetség másnap megerősítette Luis Enrique visszatérését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában