nhl

2019.10.25. 10:48

Szétlövéssel győzött a Calgary

A Calgary Flames 5-5-ös rendes játékidőt követően nyert szétlövésben a Florida Panthers ellen az észak-amerikai jégkorongligában (NHL).

A csütörtöki játéknap rangadóján a Nyugati főcsoportot vezető Edmonton Oilers a papírformának megfelelően óriási csatát vívott a keleten első Washington Capitalsszel, amely két harmad után 3-1-re vezetett. A kanadai gárda a záró szakaszban aztán visszajött a meccsbe, másfél perccel a vége előtt egyenlített, majd a ráadás második percében Leon Draisatl találatával győzött. Draisatl két góllal zárt, csakúgy mint a másik oldalon Alex Ovecskin.

A címvédő St. Louis Blues a Los Angeles Kingset látta vendégül. Utóbbi csapat kétszer is vezetett, a végén azonban a hazaiak örülhettek. A Blues három emberelőnyös gólt is szerzett a találkozón, amelyet összességében simán, 5-2-re nyert meg.

A Capitalsszal együtt 17 ponttal keleti éllovas Buffalo Sabres a játéknap előtt még egyedüli első volt a konferenciában, ám a szezonban eddig gyengélkedő New York Rangers otthonában meglepően sima vereséget szenvedett. A házigazdák nagyon hatékonyan támadtak, és már az első harmadban eldöntötték a mérkőzést, 20 perc után ugyanis 3-0-ra vezettek. Végül 6-2-es diadalt arattak.

A Rangersnek ez volt a harmadik győzelme a szezonban, míg a Sabres az idény során csupán másodszor zárt pont nélkül találkozót.

Eredmények:

Calgary Flames-Florida Panthers 6-5, szétlövés után

Edmonton Oilers-Washington Capitals 4-3, hosszabbítás után

St. Louis Blues-Los Angeles Kings 5-2

New York Rangers-Buffalo Sabres 6-2

Montréal Canadiens-San José Sharks 2-4

New York Islanders-Arizona Coyotes 4-2

Columbus Blue Jackets-Carolina Hurricanes 4-3, hosszabbítás után

Nashville Predators-Minnesota Wild 4-0

Chicago Blackhawks-Philadelphia Flyers 1-4

Dallas Stars-Anaheim Ducks 2-1

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában