drága sorok

2020.11.15. 08:25

A vártnál négyszer többért, 83 millió forintért árverezték el Beethoven egyik levelét

A vártnál több mint négyszer nagyobb összegért, 275 ezer dollárért (83 millió forint) kelt el Ludwig van Beethoven (1770-1827) egyoldalas levele egy amerikai árverésen.

Ez az egyik legmagasabb ár, amelyet az elmúlt években megadtak a német zeneszerző – a zenetörténet egyik legjelentősebb klasszikus komponistája – írásáért – közölte helyi idő szerint pénteken a texasi Dallasban a Heritage Auctions aukciósház.

„Beethoven ritkán kerül piacra, de ez a levél izgalomba hozta a gyűjtőket, mert a zenéjéről beszél benne”

 

- közölte az aukciósház ritka kéziratokért felelős kurátora, Sandra Palomino.

Az egyoldalas levélben a német zeneszerző egy zongoratrió kottájának a visszaadására kér egy bizonyos von Baumann urat, és megígéri neki, hogy azt néhány napon belül visszaadja neki egy zongoraszonátával együtt.

Az aukciósház közleménye szerint a vásárló, aki egyelőre titokban akarja tartani a kilétét, és akinek nagyon fontos a kézirat, mert gyerekkorában Beethoven jelentette számára a menedéket. A zongoraművésznő két éve megvásárolta a zeneszerző egyik hajtincsét is.

A vevő – egy zongoraművésznő – a levelet egy New York-i zeneiskolára akarja majd hagyni, ahol hajdan a tanulmányait végezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!