szenzáció

2021.11.11. 18:05

George Harrison és Ringo Starr eddig ismeretlen közös dalát fedezték fel

Nemrég száz ember hallgathatta meg a dalt a liverpooli Beatles Múzeumban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

George Harrison és Ringo Starr eddig ismeretlen közös dalát fedezték fel egy lakásban. A Radhe Shaam című dal 1968-ban készült, Ringo Starr dobon játszik, George Harris gitározik benne.

A dal csütörtökön jelenik meg, az értékesítéséből befolyó összeget jótékony célra fordítják.

A produceri munkálatok és a dal megírása Suresh Joshi rádiós nevéhez fűződik, a különleges zenét az ő birminghami otthonában találta meg egy barátja, aki a koronavírus miatti lezárások ideje alatt látogatta meg a 75 éves férfit – írja a BBC.

Nemrég száz ember hallgathatta meg a dalt a liverpooli Beatles Múzeumban.

Joshi George Harrison barátja volt, ő mutatta be neki Ravi Shankar ünnepelt indiai zenészt, aki nagy hatással volt a sztárra és megtanította őt szitáron is játszani.

Joshi egy dokumentumfilm zenéjén dolgozott a londoni Sohóban lévő Trident stúdióban, amikor Harrison és Ringo Starr megjelent, és felajánlották, hogy játszanak neki.

A zenészek éppen szünetet tartottak a Hey Jude című dal felvételei közben.

A dalban közreműködött Aashish Khan indiai klasszikus zenész is. A számot sosem adták ki. „Az idő elszállt, a Beatles felbomlott és számos problémájuk volt, így senki sem akarta kiadni” – mondta Joshi.

A rádiós a koronavírus-járvány miatti lezárások során mesélt zenei múltjáról barátjának, aki Beatles-rajongóként ragaszkodott hozzá, hogy keressék meg a felvételt.

Az előkerült dalt elküldték Suraj Shinh zenei producernek, aki helyreállította a szalagot.

A liverpooli Beatles Múzeum vezetője, Paul Parry elmondta: a dal meghallgatására összehívott közönség „imádta” a zenét.

„Összetéveszthetetlenül George gitárjátéka volt, szinte életre keltette őt. És összetéveszthetetlen volt Ringo dobolása is” – mondta Parry.

A BBC Radio Merseyside is lejátszotta a számot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!