megtartja a festményt

2020.06.02. 10:46

Múzeumokban állíttatná ki a sorsjegyen nyert Picasso-képet egy olasz nő

Nem akasztja fel a szobája falára és egyelőre eladni sem szándékozik Pablo Picasso Nature morte (Csendélet) című festményét a ventimigliai Claudia Borgogno, aki egy jótékonysági árverésen nyerte az egymillió euró értékűre becsült műalkotást.

Fotós: AFP

Az 58 éves olasz nő felhívást intézett pénteken a világ múzeumaihoz, hogy mutassák be közönségüknek az 1921-ben készült festményt, amely egy újság és egy abszintos üveg geometriai kompozícióját ábrázolja.

A helyi, ventimigliai polgármesteri hivatal már jelezte is, hogy kiállítaná a képet.

Borgogno, aki nem különösebben jártas a festészetben, elmondta, hogy

nem akarja eladni a festményt, hogy felélje az árát, inkább dolgozik tovább, szereti a munkáját, és meg akarja őrizni a művet, hogy biztos jövőt garantálhasson fiának.

A szerencse kegyeltje fiától, a 25 éves Lorenzótól kapta ajándékba tavaly karácsonyra a 100 eurós sorsjegyet, amellyel megnyerte a festményt. A Párizsban élő Lorenzo előbb csak magának vásárolt a sorsjegyből, majd édesanyjának is.

Az asszony elmondta, hogy még soha nem nyert semmit, bár néha lottózik. A festményről azt mondta, hogy nem tervezi feltenni a falra, de örömöt szerezne neki, ha múzeumokban lenne kiállítva, ahol mások is gyönyörködhetnének benne. Azt szeretné, ha Európa-, sőt világszerte bemutatnák, hogy minél többen láthassák.

Az asszony és fia elismerte, hogy

kockázatos lenne otthon őrizni a festményt, amelynek értéke szakértők szerint elérheti az egymillió eurót, napi árfolyamon a 347 millió forintot.

A francia szervezésű jótékonysági sorsjeggyel afrikai falusiak számára gyűjtöttek, hogy tiszta ivóvizet biztosíthassanak számukra.

Az 1 Picasso 100 euróért nevű sorsjeggyel 20 millió eurót reméltek összegyűjteni, de végül csak 5,1 millió euró gyűlt össze. A festmény tulajdonosa, David Nahmad műgyűjtő az eredetileg kért egymillió helyett beérte 900 ezer euróval, így 4,2 millió euró jut a Care segélyszervezethez madagaszkári, marokkói és kameruni ivóvízprojektjei számára. A világ 100 országában talált gazdára az akció honlapján eladott 51 ezer sorsjegy.

Az első ilyen jótékonysági sorsoláson 2013-ban egy 25 éves amerikai nyerte meg Picasso egy festményét, akkor bő négymillió euró gyűlt össze a sorsjegyek árából.

Borítókép: Lorenzo Naso (balra) és édesanyja, Claudia Borgogno

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!