Egyezség

2020.04.03. 06:10

Visszakerül az örökösökhöz egy Picasso-mű

Visszaadja a Mendelssohn-Bartholdy örökösi társulásnak Pablo Picasso Női fej című pasztelljének tulajdonosi jogait a washingtoni Nemzeti Galéria – jelentette be az örökösök nevében a potsdami Moses Mendelssohn Központ, valamint a washingtoni galéria.

Forrás: Shutterstock

A Picasso kék korszakában, 1903-ban készült kép egy sötét hajú, mosolytalan nőt ábrázol.

Ez egyike annak az utolsó 16 alkotásnak, amelyet Paul von Mendelssohn-Bartholdy 1934-ben, hónapokkal a nácik hatalomra kerülése után, illetve 1935-ben bekövetkezett halála előtt eladott.

A kép Justin K. Thannhauser kereskedőhöz került. A központ közleménye szerint Paul von Mendelssohn-Bartholdy azért adta el a képet, mert a nácik elkezdtek gazdasági nyomást gyakorolni rá és családja többi tagjára, bevételei a korábbi töredékére csökkentek.

A Washingtoni Nemzeti Galéria közlése szerint 2001-ben adományozás révén jutott a képhez.

A Mendelssohn-Bartholdy örökösi társulás ez után nyújtotta be igényét a pasztellre, mondván az csak a náci rezsim nyomásának hatására cserélt gazdát és került el a családtól.

Hosszas vizsgálat után a galéria úgy döntött, átengedi a képet az örökösöknek.

A múzeum közlése szerint azért döntött úgy, hogy átruházza a kép tulajdonjogát egy egyezség keretében, hogy ezzel elkerülje a peres eljárások súlyos terheit. A döntés azonban nem jelenti a hivatkozott igények megalapozottságának vagy érvényességének elismerését.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!