Krimi

2023.02.19. 06:30

Whiskysüveget loptak a tolvajok, később jöttek rá, hogy valójában mi az

Vissza is vitték rövid időn belül a házhoz, ahonnan elhozták.

Illusztráció: Shutterstock

Hihetetlen, de igaz eset történt az angliai Paisley-ben: betörtek Stephen Burgesshez, aki egy kisebb tűzeset miatt egy barátjánál szállt meg ideiglenesen. A szerencsétlen tolvajoknak a terve egész jól indult, kifigyelték, hogy a ház ura elköltözött egy másik ingatlanba, majd január 30-án éjszaka betörtek az üresen álló házba – írja a Bors.

A tolvajok kifosztották a házat, és közben meglátták a Stephen 2021-ben elhunyt Isobel nevű édesanyjának hamvait tartalmazó urnát. Úgy tűnik, nem nézték meg tüzetesebben a betörők, hanem magukkal vitték azt is. A család a rendőrségnek elmondta, hogy díszüveges whiskynek hihették a mama földi maradványait tartalmazó tégelyt.

A történetnek azonban itt még nincs vége. A család szomorúan nyugodott bele, hogy elveszítették a nagymama hamvait, amikor néhány nappal később hihetetlen dolog történt: az urna egyszer csak ott volt a ház hátsó bejáratánál, néhány másik ellopott tárggyal egyetemben.

Valószínűleg amikor a tolvajok rájöttek, hogy mit tulajdonítottak el, rájuk tört a lelkiismeret-furdalás, és visszahozták az ellopott tárgyak egy részét, köztük az urnát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!