Megrázó eset

2022.06.18. 05:02

Bevásárlókocsiban tolták végig a magyar ápolónő holttestét a városon

Országokon átívelő nyomozást folytatnak a Németországban meggyilkolt magyar ápolónő, B. Diána ügyében. Gyilkosa után ugyanis már három országban is kutakodnak.

Már közel másfél éve keresik – erejüket megfeszítve – a német hatóságok azt az embert, aki kegyetlenül kivégezte a Németországban élő magyar ápolónőt, B. Diánát.  Az asszony már jó ideje kint dolgozott, és éppen kaisers­lauterni új munkahelyére utazott, azonban munkába már sosem állt, a meggyilkolt magyar bejárónő holttestét ugyanis érkezése után nem sokkal egy utca végén találták meg – decemberben. 

Hamarosan kiderült, hogy Diánát meggyilkolták, a feltételezett elkövetőről pedig ugyan előkerült egy felvétel, amint az asszony lepedőbe csavart holttestét tolja egy kocsin, de a rejtélyes tettest azóta sem találják. A rendőrség azóta is nyomoz az ügyben, a szálak korábban a helyi amerikai közösséghez és Magyarországra is vezettek, az elmúlt hetekben pedig új nyomra bukkantak: előkerült egy holland asszony, aki azt állította, hogy az ő mobiltelefonját is elkérte Diána a vonatállomáson, ahol zaklatott állapotban hívott fel valakit – írja a Bors.

Eddig viszont még nem hallgatták ki a titokzatos hollandot, ugyanakkor a nyomozás így már Hollandiára is kiterjedt. 

„Nem világos, hogy pontosan mikor zajlik a kihallgatása” – jelezte Bernhard Erfort, a német rendőrség szóvivője, aki azonban elárulta, hogy a nyomozás most már a legmagasabb szinteken folyik Hollandiában is. A zsaruk egyébként egy külön nyomozócsoportot is létrehoztak a gyilkossági ügyben, mi több, az országos televízióban is készítettek egy műsort a rejtélyes esetről - szemlézte a cikket a Ripost.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!