Borzalmas

2022.02.06. 09:15

Együtt ölte meg magát a tinédzser pár, a parkban találták meg a holttestüket

Egyelőre nem tudni, miért nem láttak más megoldást a szomorú sorsú fiatalok.

Borzalmas esetről számoltak be a dorseti Bridportból. Két tizenévest, akik feltehetően öngyilkosságot követtek el, holtan találtak meg egy természetvédelmi területen – írja a Bors.

 

A 18 éves Jack Michael Williamst és a 17 éves Katherine Susan Jane Powellt egymás mellett fekve fedezte fel egy kutyasétáltató Bothenhampton természetvédelmi területén január 25-én.

 

A rendőrség információi szerint a halálesetekkel kapcsolatban bűntény gyanúja nem merült fel, de vizsgálatot indítottak a körülmények felderítése céljából. Egyelőre nem tudni, hogy a néhai pár miért szánta rá magát erre a borzalmas és visszafordíthatatlan döntésre.

 

„Szeretnénk részvétünket kifejezni a tragikus körülmények között elhunyt fiatalok hozzátartozóinak és barátainak. Ahogy minden hasonló ügyben, a halottkémi hivatal megbízásából vizsgálatot folytatunk a haláleset körülményeinek feltárása érdekében. Ezért a nyilvánosság segítségét kérjük, hogy papíron rekonstruálhassuk a tragédiát megelőző eseményeket” – mondta Simon Lee nyomozó őrmester a dorseti rendőrségtől.

 

Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!