Atomerőmű építés

2022.07.30. 07:30

A Roszatom átvészelheti a nehéz időket

Úgy tűnik, a finnországi projekt elvesztésén túl kevéssé sérülnek a Roszatom külföldi üzletei az Oroszországot sújtó nemzetközi szankciók miatt, bár a vele szembeni bizalmat aligha erősíti az Ukrajnában folyó háború – írja a Világgazdaság.

Terv szerint folytatódnak az orosz Roszatom Oroszországon kívüli beruházásai: a társaság például a napokban kezdte el Egyiptom első atomerőművének építését, az atomenergetikában szintén új Törökországban pedig már a negyedik blokk alapozásán is túl van. Mindkét országban (El Dabaa, illetve Akkuyu település közelében) ugyanolyan típusú – nyomott vizes, 3+ generációs, 1200 megawattos – egységekből telepít majd négyet-négyet, mint amilyenből Pakson majd „csak” kettőt. Oroszországban már négy 3+-os egység működik, kettő a novovoronyezsi és kettő a leningrádi atomerőműben. Oroszországon kívül Fehéroroszországban 2020 novemberében kapcsolták a hálózatra az első ilyen blokkot.

Egy visszalépő

Azért kaphat kiemelt figyelmet a társaság külföldi beruházásainak alakulása, mert az Ukrajnában folyó háború miatt Oroszország ellen elrendelt embargó megnehezíti a tevékenységét, és óvatosabbá válhatnak a megbízók is a háborút indító ország cégével szemben. Igaz, nem a háborúra, hanem az előkészületek csúszására hivatkozva, de a finnországi Fennovoima a tavasszal visszavonta a Hanhikivi 1. atomerőmű építésére a Roszatomnak adott megbízását. Új hír egyelőre nincs a várhatóan vitával és pereskedéssel folytatódó finnországi döntésről, és a visszalépésben nincs követője a Fennovoimának. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt reméli, hogy az atomhivatal szeptemberig kiadja a két új paksi blokk létesítésére vonatkozó engedélyt, ő maga pedig jövőre már ott állhat az első blokk betonalapjának öntésénél.

Nem nagyon függ az importtól.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: A kozloduji atomerőmű VVER blokkjai / Illusztrációfotó /  / Roger-Viollet via AFP / Jean-Paul Guilloteau

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!