szuverenitási kérdés

2021.06.06. 21:44

Rábólintottak a G7-ek Joe Biden globális adójára

A nagyhatalmak elvennék a döntés jogát a többi országtól, amit a magyar kormány nem támogat.

A társasági adóztatás globális kiterjedésű reformjának előmozdításáról állapodtak meg Londonban tartott, szombaton véget ért kétnapos értekezletükön a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) pénzügyminiszterei – számolt be róla a távirati iroda nyomán a Magyar Nemzet.

Az egyezség alapján – amelyet a vendéglátó brit pénzügyminiszter, Rishi Sunak történelmi jelentőségűnek minősített – a G7 soros elnöki tisztségét betöltő Egyesült Királyság, valamint az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Németország, Franciaország és Olaszország pénzügyminisztere egyetértésre jutott annak az alapelvnek a támogatásában, amely

15 százalékos szinten

határozná meg az egyes országok számára célként kitűzött társaságiadó-kulcs minimumát.

Magyarországon a társasági adó 2017 óta mindössze kilenc százalék,

vagyis az elképzelés jelentős adóemeléssel járna hazánkban.

Magyarország nem járul hozzá semmilyen adóemeléshez, így a globális minimumadó bevezetéséhez sem

– mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András a minap. A pénzügyminiszter-helyettes szerint a mások mellett Joe Biden amerikai elnök által is szorgalmazott elképzelés azt mutatja: a nagyhatalmak a befektetésekért folyó nemzetközi versengést úgy akarják megnyerni, hogy elveszik a szabad döntés jogát a többi országtól. Biden az adócsomagja bejelentésekor 21 százalékos globális adómértékről beszélt. Tállai András a kormány álláspontját ismertetve leszögezte: egyszerűen nem áll módunkban adóemelést támogatni, akkor sem, ha az ötletnek befolyásos támogatói akadnának.

Szuverenitási kérdés

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a lapnak adott interjújában kifejtette, hogy az adóztatás ügye a gazdasági szuverenitás alapvető pillére. Szerinte garanciát csak az jelentene, ha a ma offshore országként számon tartott államok is átalakítanák adórendszerüket, és emelnék az elvonást – amire nyilvánvalóan semmi esély nincs. Boros Imre közgazdász a Magyar Nemzetnek korábban arról beszélt, hogy a kilencszázalékos magyarországi kulcs jelentős előny a befektetőkért folyó küzdelemben.

– Ennek a nagyobb uniós államok egyáltalán nem örülnek. Már korábban is hallatszottak azok a hangok, amelyek felszámolnák azt a jogosultságot, hogy a tagállamok nemzeti hatáskörben döntsenek a közteher mértékéről – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!