Bulvár-celeb

2022.11.13. 10:10

Tudta? Ezeket a trükköket érdemes bevetni, ha a szöulihoz hasonló tömegpánik fenyeget

Október 29-én szempillantás alatt vált rémálommá a felhőtlen szórakozást ígérő halloweeni utcabál.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Dél-Korea fővárosában, Szöulban majdnem százezer ember indult útnak, hogy a pandémia utáni első maszk nélküli bulin kieresszék a fáradt gőzt. A szűk utcákon, sikátorokban feltorlódott tömegen azonban eluralkodott a pánik, és egymást taposva próbáltak menekülni az emberek - írja a Life.hu.

A szöuli tragédia 156 ember halálát okozta, és rengetegen megsérültek. Mint kiderült, a hatóság emberei nem voltak felkészülve ekkora tömegre, és mindössze 137 embert vezényeltek a helyszínre, ahol már napközben, órákkal a partit megelőzően is érezhető volt a zsúfoltság.

Nem tudni, mi válthatta ki a végső pánikot, de a tömeg "önmaga ellen fordult", és az emberek hiába akartak menekülni, esélyük sem volt. Az áldozatok között volt, akit agyontapostak, de a halálokok között szerepel a szívroham is.

A szöuli tömegtragédia után sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy mit érdemes tenni, ha egy tömegrendezvényen felüti fejét a pánik, és magával sodor minket az emberáradat?

 

Illusztráció: Shutterstock

Ez ugyanis nemcsak extrém helyzetekben fordulhat elő: a tömeg könnyen összetorlódhat az augusztus 20-i tűzijáték során a metrómegálló felé tartva, de egy koncert után is, amikor mindenki egyszerre rohamozza meg a kijáratot. Jobb, ha felkészülten várjuk ezeket a szituációkat.

A Belugasong nevű Twitter-felhasználó összegyűjtötte a legfontosabb tippeket és tanácsokat, amelyekkel elkerülhetjük a tragédiát.

Keresd meg a vészkijáratokat!

Ha a tömeg megindul, szinte biztos, hogy nem tudunk gyorsan és probléma nélkül távozni ott, ahol bejöttünk a szórakozóhelyre, arénába vagy koncerthelyszínre. Emiatt érdemes már a megérkezésünk után megkeresni a vészkijáratokat, hogy ha baj lenne, tudjuk, merre lehet menekülni.

Mérd fel a tömeg nagyságát!

A megelőzés talán mindennél fontosabb. Nem rajtunk, résztvevőkön áll, mennyi embert engednek be egy helyszínre, egy köztéren zajló eseményen pedig nehéz létszámkorlátot felállítani. Ezért fontos, hogy felmérjük, mekkora tömeg lehet az adott helyszínen. Ha a tömegsűrűség hat vagy annál is több fő/négyzetméter, akkor nagy eséllyel alakulhat ki a szöuli pánikhoz hasonló tragédia.

Illusztráció: Shutterstock

Kerüld el a szűk helyeket!

A legtöbb halálos baleset a ki- és bejáratoknál, a szűk folyosókon és a sikátorokban történik tömegpánik esetén. Ezek azok a helyek, amelyeket jobb pánikhelyzet esetén elkerülni, mert a hirtelen összetorlódó embertömeg akár végzetes is lehet.

Figyelmeztessük egymást!

Minél több ember zsúfolódik össze, annál nagyobb lesz a hangzavar. Ha mindez egy koncerten, szabadtéri rendezvényen vagy sporteseményen történik, ahol hangos zene szól, sokan lesznek, akik csak későn értesülnek a pánik kiváltó okáról. Indítsunk riadóláncot, szóljunk a körülöttünk lévőknek, kérjük meg őket, hogy adják tovább, és ha tehetjük, hívjuk fel a szervezők figyelmét arra, hogy baj történt, és állítsák le a zenét.

Védd a mellkasodat!

Előfordulhat, hogy a tömegben szó szerint egymásnak préselődnek az emberek, és a testek csak tehetetlenül lökdösik, nyomják egymást. Ilyenkor a legfontosabb, hagyjunk helyet a mellkasunknak, hogy lélegezni tudjunk. A karunkat ékeljük az előttünk álló és a mellkasunk közé, hogy biztosan legyen elég helyünk.

Ne vedd le a hátizsákodat!

Ha szabadtéri rendezvényen vagyunk, és van rajtunk egy hátizsák, akkor mindenképp tartsuk magunkon. Egyfelől azért, mert ha levesszük és véletlenül elhagyjuk, akkor nagy az esélye annak, hogy mások megbotlanak benne, elesnek és a tömeg könnyen agyontaposhatja az illetőt. Másfelől a hátizsák védelmet is nyújthat, ugyanis megnöveli a személyes terünket.

Sodródj az árral!

Ha a tömegsűrűség meghaladja a 6 fő/négyzetmétert, akkor nagy az esélye, hogy egy váratlan esemény hatására végzetes tömegbaleset történik. Ha ez az érték eléri vagy átlépi a kilenc főt, akkor a tömeg úgy viselkedik, mint a folyó a medrében. Ebben az esetben nincs értelme küzdeni az "áramlat" ellen, hagynunk kell, hogy sodródjunk az árral.

Illusztráció: Shutterstock

Ne sikíts, ne lökdösődj, ne legyél erőszakos!

A tömegpánik során nehéz nyugodtnak, higgadtnak maradni, de törekednünk kell arra, hogy ne veszítsük el a fejünket. A pánik ugyanis ragadós, és amint sikongatni kezdünk, lökdössük a körülöttünk állókat, könnyen szörnyű láncreakciót indíthatunk el. A legjobb megoldás, ha próbáljuk megnyugtatni a pánikba esett embereket, és hagyjuk, hogy a tömeg magával sodorjon minket.

Próbálj talpon maradni!

Egyszerű tanács, de mindennél fontosabb. A tömegtragédiák áldozatai ugyanis rendszerint azért veszítik életüket, mert elesnek, a mögöttük érkező emberhullám pedig nem tud fékezni, megállni, és kikerülni sem képes a felbotlott embereket, így összetapossák egymást. Mindenáron talpon kell maradnunk, ugyanis ha egyszer a földre kerülünk, szinte esélyünk sem lesz felállni.

Kerüld el a falakat!

Nemcsak a szűk helyeket kell messziről elkerülni, hanem a falakat, a kerítéseket és a korlátokat is. Egyszóval minden szilárd, masszív dolgot, ugyanis az emberáradat könnyen odaszoríthat minket a folyosó falához vagy épületek oldalához, melyet esélyünk sem lesz elmozdítani.

Segíts másoknak!

Ha az látjuk, hogy valaki pánikba esik, próbáljuk megnyugtatni. Ha érzékeljük, hogy valaki elesett, csakis akkor próbáljuk felsegíteni, ha mi is biztosan állunk a lábunkon, ám még mielőtt elkezdenénk felrángatni az illetőt, közöljük vele, mit fogunk csinálni, mert könnyen lehet, hogy a jó szándék mindkét fél számára végzetes kimenetelű lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!