Gyász

2022.08.12. 23:45

Meghalt Anne Heche

53 éves korában meghalt Anne Heche amerikai színésznő, miután egy hete súlyos autóbalesetet szenvedett.

Fotós: AFP

A színésznő már egy hete kómában volt, miután múlt hét pénteken súlyos autóbalesetet szenvedett. A baleset után közvetlenül a színésznő még beszélt a tűzoltókkal, de utána elvesztette az eszméletét, és azóta nem tért magához. Péntek hajnalban a Daily Mail már azt írta, hogy a színésznőt mesterségesen még életben tartják, de gyakorlatilag már agyhalott, és előbb-utóbb le fogják kapcsolni a gépeket.

Anne Heche nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Fedőneve: Donnie Brasco, illetve a 2016-ban készült Catfight. 

A színésznő az 1990-es évek elején vált ismertté. Az első igazán nagy szerepe a Fedőneve: Donnie Brascóban volt, ott a Johnny Depp által alakított főszereplő barátnőjét játszotta.

Egy évvel később már – több kisebb szerep mellett – a Psycho című Hitchock-film remake-jében vállalt jelentős alakítást. Az utáni következő időszakban azonban évente már csak átlagosan egy filmben tűnt fel, megválogatta a szerepeit.

Az utóbbi években a 2016-os Catfight című, fekete humorral fűszerezett komédiában, 2017-ben pedig a Jeffrey Dahmer sorozatgyilkos életéről (My Friend Dahmer) készült filmdrámában játszotta a főszereplő édesanyját.

Magánéletét tekintve 1997 és 2000 között leszbikus kapcsolatban élt Ellen DeGeneres amerikai humorista-műsorvezetővel. Szakításuk után, 2001-ben feleségül ment Coleman Laffoon operatőrhöz, akivel egy közös gyermekük született. Később elváltak, 2009-ben pedig a színésznőnek egy színésztársától, James Tuppertől született egy másik fia.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!