Van remény

2021.12.19. 10:19

Kitálalt a szakember: ez nyújt teljes védelmet az omikron ellen

Gincburg fontos dologról beszélt!

A Szputnyik V és a Szputnyik Light vakcina kombinációjával történő beoltottság teljes védelmet nyújt az új típusú koronavírus omikron változata ellen – jelentette ki Alekszandr Gincburg akadémikus, az orosz Gamaleja Központ igazgatója.

Gincburg emlékeztetett arra, hogy a Szputnyik Lightot harmadik, emlékeztető és hatáserősítő „boosterként” adják be a pácineseknek, fél évvel a kétkomponensű Szputnyik V-kúra után. Közölte: intézete javasolni fogja az orosz egészségügyi minisztériumnak, hogy tartson ki az eddigi stratégia mellett, és összpontosítson a lakosság általános átoltására.

A szakember azt állította, hogy a Szputnyik V és a Szputnyik Light kombinációjának hatékonysága meghaladja a 83 százalékot az omikron variánssal szemben, ami a delta mutáció elleni védelemmel vethető össze. Közölte, hogy a Gamaleja Központ rendelkezik technológiával, amely képes a koronavírus új törzsei ellen olyan vakcinákat létrehozni, amelyek valamennyi antigén ellen védelmet nyújtanak. Az erre irányuló munkálatok már folyamatban vannak – írja az MTI.

Az orosz vakcina külföldi alkalmazásának előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) pénteken azt közölte, hogy a Szputnyik V az elsődleges laboratóriumi tesztelésen „nagyfokú vírussemlegesítő képességet mutatott„ a koronavírus omikron változatával szemben, ezért „erős védelmet” kell biztosítania a nehéz lefolyású és a kórházi ápolást igénylő megbetegedés ellen.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy pénteki moszkvai tanácskozáson kifejezte Oroszország készségét, hogy az egykomponensű Szputnyik Lightot megossza más, egyebek között európai országokkal megerősítő oltás céljából.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik