folyamatban a nyomozás

2021.10.31. 08:17

Először szólalt meg Alec Baldwin a halálos baleset után

Egyelőre senki ellen sem emeltek vádat.

Fotós: AFP

Egy az egybillióhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint ami a Rust című film új-mexikói forgatásán történt – jelentette ki szombaton Alec Baldwin első ízben nyilatkozva a sajtónak a történtekről.

„Időnként elő szoktak fordulni balesetek forgatásokon, de még sosem volt ilyesmi. Ennek egy az egybillióhoz volt az esélye” – húzta alá Baldwin.

Mint mondta, támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatása során.

Baldwin beszélt arról is, hogy barátja volt Halyna Hutchins operatőr, akire egy biztonságosnak tartott kellékfegyverből leadta a halálos lövéseket filmje forgatásán.

„A barátom volt. Amikor megérkeztem Santa Fébe, hogy megkezdjük a forgatást, meghívtam vacsorára, Joellel a rendezővel” – mondta Baldwin paparazziknak, akik őt és családját követték Vermontban.

Az amerikai színész egyben közölte, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt nem beszélhet az ügy részleteiről. Ugyanakkor hozzátette, hogy türelmetlenül várják a seriff irodájának beszámolóját a nyomozás eredményeiről.

A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt október 21-én az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A forgatás próbáján Baldwin fegyvere éles lőszerrel volt megtöltve, amikor leadta a halálos lövéseket Halyna Hutchins operatőrre és megsebesítette Joel Souza rendezőt.

Egyelőre senki ellen sem emeltek vádat és azt sem tudni, miként került éles lőszer a kellékfegyverbe.

A TMZ bulvárlap honlapján tette közzé a felvételt Baldwin nyilatkozatával. Alec Baldwin és felesége, Hilaria felszólította a paparazzikat, hogy tartsák tiszteletben magánszférájukat és ne kövessék őket lépten-nyomon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!