Bulvár-celeb

2021.06.07. 09:50

Vadállat! Agyonverte terhes élettársát egy demeterfalvai férfi

A férfi maga értesítette a mentőket, akiknek azt mondta, hogy párja rosszul érezte magát, majd összeesett.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A 32 éves nő várandósságának harmadik hónapjában volt, amikor bekövetkezett a brutális tragédia. Élettársa a segélyhívón értesítette a hatóságokat szombat délután arról, hogy a nő rosszul érzi magát.

A romániai Demeterfalva településen lévő házba kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a terhes nő életét, akivel együtt a magzata is meghalt.

A nyomozóknak azonban szemet szúrt a várandós nő halálesete, és az orvos szakértői vizsgálat kimutatta, hogy a nő halálát bántalmazás okozta.

Ennek alapján a rendőrség vasárnap őrizetbe vette a feltételezett gyilkost, az ügyészség pedig kezdeményezte az áldozat ötvenéves élettársának előzetes letartóztatását – számolt be róla a Maszol nyomán a tenyek.hu.

Az ügyészség halált okozó testi sértés megalapozott gyanújával indított eljárást a férfi ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!