Bulvár-celeb

2021.05.04. 10:04

Ezért akar válni felesége Bill Gatestől – 27 év után lesz vége

A hírek szerint Melinda Gates adta be a keresetet, el akar válni a világ negyedik leggazdagabb emberétől.

Fotós: AFP

A házaspár a Twitteren, közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot a közösen meghozott döntésről – írja a Bors.

Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon és sokat „dolgoztak rajta”, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat.

„Nem hiszünk abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában”

– írták. A 27 éves házasságuk alatt három gyereket neveltek fel, és felépítettek egy alapítványt, amely szerte a világon hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy egészséges életet éljenek. Közleményükben jelezték, hogy továbbra is osztoznak a misszió iránti hitben, és jótékonysági alapítványukat a jövőben is együtt fogják kezelni.

A házaspár 27 év után döntött a válás mellett
Fotó: AFP / Ludovic Marin

A házaspár egy ideje már problémákkal küzdött. A The Daily Mail kiderítette, a válókeresetet az 57 éves Melinda Gates adta be, a dokumentumok szerint döntését azzal indokolta, hogy a házasságuk javíthatatlanul összetört.

Az asszony többször nyilatkozta, férje nehezen tudja összeegyeztetni a munkát a magánéletével.

A Bill Gates és Paul Allen által 1975-ben alapított Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége. Bill Gates tavaly mondott le a Microsoft igazgatói posztjáról, hogy a feleségével együtt a jótékonysági alapítványuknak szentelje az idejét.

Bill Gates sokáig a világ leggazdagabb embere volt. A Forbes Magazin szerint jelenleg a negyedik leggazdagabb.

Bill és Melinda Gates – leánykori nevén Melinda Franch – 1994-ben házasodtak össze. A Bill és Melinda Gates Alapítványt 2000-ben hozták létre. A szervezet szerteágazó tevékenységet folytat, támogatja a többi között az egészségügyi kutatásokat, oktatási és mezőgazdasági programokat finanszíroz, de globális céljai között szerepel a munkanélküliség és éhínség leküzdése is. A világ egyik leggazdagabb embereként számontartott Warren Buffett által is bőkezűen támogatott alapítvány jelenleg 51 milliárd dolláros vagyont kezel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!