azért ez több mint bizarr

2020.12.31. 21:55

Ugyanattól a nőtől akar gyereket a két legjobb barát – úgy tűnik össze is jön nekik

Úgy tűnik Olga a legelfogadóbb nő a világon. Nem csodálkozott, hogy két férfi egyszerre szeretett bele, az ellen sem tiltakozott, hogy hármasban összeköltözzenek és most abban is benne van, hogy mindkét férfinek gyereket szüljön.

A 40 éves Dino De Souza és a 30 éves Saulo Gomes mindig is a legjobb barátok voltak. Ezen akkor sem eset csorba, amikor a két brazil férfi ugyan abba a nőbe, egy 27 éves Olga nevű lányba szerettek bele – írja a Bors.

A két férfi civakodás, sértődés és verekedés helyett úgy döntött osztozik szerelmük tárgyán, a fiatal fehérorosz lányt pedig egyáltalán nem zavarta az édeshármas.

Barcelonában nyaraltunk, amikor megláttuk Olgát egy tengerparti bárban.

Elhívtuk, hogy igyon meg velünk valamit, így kezdődött el a mi csodálatos történetünk

– emlékezett vissza De Souza.

https://www.facebook.com/9jaexplicit/photos/a.717818655528787/749582489019070/

Állításuk szerint annyira harmonikus hármójuk kapcsolata, hogy hamarosan össze is költöztek. Most azonban mindkét férfi úgy érzi, eljött az ideje a gyerekvállalásnak.

– Minden csodálatos, mindenben egyetértünk így mi hárman, ennél tökéletesebb már csak akkor lenne, ha mindkettőnktől születne Olgának gyermeke is – mondta Gomes, akit nem érdekel, hogy sokan támadják őket különös kapcsolatuk miatt.

Olga elárulta, boldogan nézne anyai örömök elé, ezért szívesen valóra váltaná mindkét férfi álmát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!