volt, aki kórházban kötött ki

2020.12.30. 13:02

Mókusok terrorizálják a járókelőket egy parkban – nem jó móka, veszettek is lehetnek

Mókusok tartják rettegésben egy queensi park környékén a lakókat, november óta ugyanis megszaporodtak az agresszív állatok támadásai. Van, aki már csap parpikaspray-vel indul el otthonról.

Forrás: Shutterstock

Megszaporodtak november vége óta a mókustámadások a New York-i Queensben található Rego Park környékén – írja a Daily Mail.

A cikk szerint egy nőnek a sürgősségire kellett mennie egy támadás után, több helyi lakos pedig már tart attól, hogy a környéken sétáljon.

Először csak felmászott a lábamon, aztán éreztem, hogy megharapja, vagy megkarmolja a nyakam

– mondta a december 21-i támadásról Micheline Frederick az ABC7-nek.

A nő próbálta magáról lerázni az állatot, de nem sikerült.

A nőt a támadás után elővigyázatosságból veszettség ellen is beoltották

Miután a környéken lakók közül többen is beszámoltak hasonló támadásokról, a lakosok csapdákat helyeztek ki, és volt, aki azt mondta, hogy most már minidig tart magánál paprika sprayt is.

Szakértők szerint a mókusok agresszivitására az lehet a magyarázat, hogy az emberek rendszeresen etetik az állatokat, de a környéken élők azt mondják, hogy a támadások előtt egyáltalán nem kerültek kapcsolataba velük.

A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy jelentsék, ha úgy gondolják, hogy egy veszett állat támadta meg őket – közli az Origo.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!