hattyúdal

2020.03.13. 17:02

Ennél meghatóbb nem is lehetett volna Harry és Meghan búcsúja

Állva tapsolták a leköszönő hercegi párt.

Forrás: Shutterstock

Csak szimplán Harry. Egyelőre a sajtó így nevezi Sussex egykori hercegét, aki rangjáról lemondva kilépett a királyi családból és feleségével Meghannal, és kisfiával Archie-val Kanadába költözött – írja a Híradó.

Az elmúlt napokban a pár utoljára vett részt a család hivatalos programjain, így a Brit Fegyveres Erők gálaünnepségén is, ahol utoljára viselhette díszegyenruháját, mely már önmagában megható pillanat volt Harry számára.

A brit katonaságnál 10 évig szolgálta a hazáját, élete egyik legmeghatározóbb időszaka volt, így érthető az a meghatottság, mely sugárzott róla. Harry feleségével érkezett a fogadásra, a vendégek pedig állva tapsolták őket.

Meghan végig szorította és vigasztalta a könnyeivel küzdő exherceget, tényleg látszott rajtuk, mennyire szeretik egymást, és mennyire támogatják egymást ebben a nehéz és bátor döntésben, melyet jövőjük érdekében hoztak meg.

Véget ért egy éra tehát, de az szinte egészen biztos, hogy ezentúl talán még többet fogunk hallani a hamarosan Kaliforniába költöző párról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!