Párkapcsolat

2019.11.08. 13:11

A sztárpár, akiknek a házasságát nem tette tönkre a közös filmezés

A Hang nélkül című közös filmjük csak még közelebb hozta egymáshoz Emily Bluntot és John Krasinskit.

Emily Blunt and John Krasinski attend the TIME 100 Gala celebrating its annual list of the 100 Most Influential People In The World at Frederick P. Rose Hall, Jazz at Lincoln Center on April 24, 2018 in New York City. / AFP PHOTO / ANGELA WEISS

Forrás: AFP

Fotó: Angela Weiss

Azt tartják Hollywoodban, hogy nem jó, ha egy pár tagjai ugyanabban a filmben dolgoznak, Emily Blunt és John Krasinski azonban rácáfolnak erre

– írja a hirado.hu.

Már az is szinte csodaszámba megy, hogy 9 éve házasok, és ehhez jön még, hogy állítják: tavalyi nagy sikerük, a Hang nélkül óta csak még nagyobb szerelem.

Ráadásul már az utómunkálatoknál tart a film folytatása is, és ez sem ártott a kapcsolatuknak.

„Az a helyzet, hogy én már akkor Emily legnagyobb rajongója voltam, amikor még nem is találkoztunk, és ez elég jó alap. Az ördög Pradát viselben figyeltem fel rá, azóta nagyjából 72-szer láttam a filmet”

– mondta Krasinski az E! Newsnak.”

A színész-rendező szerint kapcsolatuk azért működőképes, mert támogatják egymást, ahelyett, hogy rivalizálnának vagy folyton összevesznének valamin.

Ami a Hang nélkült illeti, maguk is meglepődtek a fejleményeken.

„Csak erősebb lett a közös munkától a házasságunk, ami minket is váratlanul ért – nyilatkozta Krasinski az Independentnek. – Nem mintha arra gondoltam volna, hogy majd belerokkan a kapcsolatunk ebbe a filmbe, de ekkora pozitív változásra nem számítottunk. Annyira egymás támaszai lettünk, mint még soha.”

A A Quiet Place Part II-t Krasinski rendezte, de nem szerepel a filmben, Blunt igen. A férfi főszereplő az egyik legkiválóbb ír karakterszínész, Cillian Murphy (Birmingham bandája, Batman: A sötét lovag).

Borítókép: Emily Blunt és John Krasinski

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!