Nagy Zabálók

2015.12.26. 14:01

Gyorsan, sokat a győri hiper Tesco-ban

Megvan az érzés, amikor úgy távoznak egy étteremből, hogy azt képzelik, egy vékony zsírréteg képződött a kezük mindkét oldalán?

Természetesen már az is beszédes, ha egy étteremkritikát úgy kezdünk, hogy a távozás történetét mondjuk el.

A győri hiper Tesco-ban üzemelő Sherry nevű gyorsétteremben olyan benyomásunk volt, látva a szinte kopár asztalokat (egy só- és borstartót leszámítva), mintha itt már vége is lenne a karácsonyi rohanásnak, mint a fenyő, amely díszeitől megfosztva áll a szoba közepén, ünnep után.

Az üvegpult mögött a felszolgáló készséges, rákérdez, mekkora adag levest kérünk (kicsi, nagy?) és megmutatja hol a szalvéta. Az étterem kínai és magyarnak nevezett (rántott hal, rántott húst láttunk) ételekben utazik, de pizza szeletet is választhatnánk.

Végül a csípős savanyú leves és az 5 ízű csirke mellett döntünk, köretnek zöldséges rizst kérünk. (Fél liter ásványvízzel a végösszeg 1770 forint.)

 

A leves ízletes, de inkább csípős, mint savanyú, sőt, csak csípős, és annak ellenére, hogy a szemünk láttára mikrózták meg, langyos maradt.

Az 5 ízű csirke szintén a gépben melegedett, de az öt ízt vagy a csípős leves miatt nem érezzük,  vagy mert ránézésre is minimum 15 ízt kellene. A hús omlós, a rögöket más-más bundában sütötték ki. A rizsre se lehet panasz, borsóval, kukoricával, sárgarépával bolondították meg, bár azt gondoljuk, ebben az összeállításban a kínai változathoz semmi köze. S ráadásul tettek elénk akkora adagot, hogy egy küklopsz azóta is eszi.

A magyar-kínai koprodukció furcsa színfoltja a gyorséttermi vendéglátásnak, de éhesen senki nem távozik.

Étterem értékelése

Konyha: furcsa egyvelege magyarnak és kínainak 4 (1-10-ig.)

Minden egyéb: (felszolgálás, étlap, berendezés, miliő): gyors étterem, gyorsan elfelejtjük, de fel kéne dobni kicsit a helyet 4 (1-10-ig.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!