2012.07.25. 11:28
Hagymás rostélyos a győri ligetben
A desszertnek ajánlott Somlói galuska ugyanakkor több mint finom: cukrászdák is megirigyelhetnék a légiesen könnyed, szolidan rumos édességet.
Erzsébet Liget Vendéglő, Győr
Besorolás: III. kategória.
Rég jártunk az Erzsébet Ligetben, ezért emlékeinket felfrissítendő rákerestünk az étterem honlapjára. Utóbbi megjelenésben, stílusban az ezredforduló webes világát idézi, igaz, mint utóbb kiderült: az információk nem vesztették el szavatosságukat, az étlap korrekten és pontosan szerepel a világhálón.
Győr egyik legzsúfoltabb negyedének "zöld lufijában" található étterem berendezése belül kissé avíttas, de a rendre, tisztaságra panasz nem lehet, míg nyáron elsősorban a teraszon foglalnak helyet a vendégek. Érkezésünkkor épphogy lecsenghetett a déli menüs roham, ennek ellenére többen rendelnek á la carte is. Miután leülünk az egyik külső asztalnál, rövid időn belül feltűnt a felszolgáló kisasszony – szívesen beszélget, az a fajta felszolgáló, akinek mindenkihez van jó szava és kedvesen viselkedik –, s már nyújtja is át az étlapokat.
Az Erzsébet kínálata krémlevesekben mindenképp erős (feketeszeder, eper, sajt, fokhagyma, vargánya), s mint utólag bebizonyosodott: nem csak papíron. Mi a feketeszederre és a vargányára szavazunk, s egyik sem okoz csalódást. Az ízletes gyümölcsleves titka, hogy mindig aktuális, frissen érő gyümölcsből készüljön, s a gyenge habarás. Ízesíteni legfeljebb fahéjjal, szegfűszeggel, reszelt citromhéjjal célszerű, de mértékkel, hisz a főszerepet egyértelműen a gyümölcsnek kell játszania.
Az Erzsébetben kínált leves teljes mértékben megfelel az előbbi kritériumoknak, s további jó pont, hogy házi tejszínhabbal (könnyed állagáról messziről kiszúrható) és mentalevéllel díszítették a tetején. A vargányakrémleves ízesítése szintén telitalálat, más kérdés, hogy két hibát itt fel kellett jegyeznünk. Egyrészt túlságosan forrón érkezett a csésze, másrészt betétnek étteremben bolti levesgyöngyöt használni – kínos. Legközelebb inkább a kevesebb több elve alapján ne kapjon a vendég levesbetétet, vagy tessék kis vargányát pirítani.
Főételnek hagymás rostélyost steakburgonyával és mandulában forgatott, erdei gyümölcsmártásban úszó, krokettal tálalt csirkerög-falatkákat rendelünk. A rostélyos minőségi marhahátszínből készült, a pácolása sem hagy sok kivetnivalót maga után, mint ahogy a sütését is jól végezte el a szakács, vagyis a közepe lédús, puha maradt, s véletlen sem emlékeztetett "sült papucsra". A csirkerögök ugyanakkor szárazra sikeredtek, s az erdei gyümölcsmártást sem éreztük eléggé karakteresnek mellé: mindkettő tisztes iparos munka. A steakburgonya és a krokett mirelit alapúak voltak, frissen, helyben kreált köretek helyett a ligetben is be kellett érnünk fagyasztott élelmiszerekkel.
A desszertnek ajánlott Somlói galuska ugyanakkor több mint finom: cukrászdák is megirigyelhetnék a légiesen könnyed, szolidan rumos édességet, ahogyan az Erzsébetben készítik. Minden jó, ha a vége jó – ez különösen igaz az étkezést lezáró desszertre –, a 6600 forintos számlát ki is egészítjük 400 forinttal elismerésünk jeléül.
Konyha: szép teljesítmény III. osztályú étteremtől, 7
Minden egyéb (felszolgálás, étlap, berendezés, miliő): barátságos felszolgáló, hangulatos terasz, kissé idejét múlt belső tér, 7