Kisalföld logö

2019. 07. 24. szerda - Kinga, Kincső 19°C | 32°C Még több cikk.

Tüntettek a strandért Hegyeshalomban, mert megtiltották, hogy a bányatónál hűsöljenek

Az önkormányzat azonban bérelne egy partszakaszt a lezárt ˝hegyeshalmi Balatonnál˝.
Békés tüntetésre gyűltek össze a helyiek Belya Attila irányításával Hegyeshalomban tegnap. Azért tiltakoztak, mert a jelenleg francia érdekeltségű Heka Zrt. megtiltotta, hogy a tulajdonában lévő bányatónál strandoljanak. Ilias Leopold ügyvezető a magántulajdon szentségére, s arra hivatkozik, hogy működő bányaterületen illegális a fürdés. Szőke László polgármester viszont hivatalos strand kialakításának tervével kezdeményezte egy szakasz bérbevételét. Egy olyan szakaszét, ahol – miután körbekerítették – már nem a tilosban fürdőzhetnének a hűsölni vágyók.
Több mint harmincan demonstráltak azért, hogy a tulajdonos lehetővé tegye a fürdést a bányató egy szakaszán.
Több mint harmincan demonstráltak azért, hogy a tulajdonos lehetővé tegye a fürdést a bányató egy szakaszán.
Közel egy évszázada annak, hogy 1924-ben elindult a kavics­bányászat Hegyeshalomban. Az így keletkező vízfelület már a múlt század első felében is strandolni csábította a helyieket. A kilencvenes években a privatizáció idején a második bányatóhoz kényszerültek a hűsölni vágyók. Százak csobbantak, ahogy indult a szezon. Bár mindenki tisztában volt azzal, hogy tilos a bányatóban a fürdés, mégis szemet hunytak arra a néhány hónapra… Egészen néhány évvel ezelőttig.
 
Hajtóvadászatot indított az új vezető

– Időseknek, fiataloknak egyaránt sokat jelent a „hegyeshalmi Balaton", ahová tömegek jártak ki a nyár folyamán. Tudtuk, hogy bányatóban tilos a fürdés, de ezt két és fél évvel ezelőttig elnézték nekünk. Ezen a szakaszon már húsz éve nem bányásznak kavicsot. Az új vezető azonban valóságos hajtóvadászatot indított a strandolók ellen, rendőröket hívott, lezáratta az utakat. Ugyanakkor a horgászok és a búvárok díját is jelentősen megemelte. Tiltakozunk a helyzet ellen, a civil lakosság eszközeivel, békésen, s azt is demonstrálni szeretnénk, hogy nem csak egy-két embert foglalkoztat ez a téma – hangsúlyozta Belya Attila, aki tegnap tüntetést szervezett, amelyhez mintegy harmincöten csatlakoztak. A terv szerint az egykori banánérlelőnél találkoztak volna, és onnan vonultak volna fel a Heka Zrt.-hez, hogy átadják petíciójukat a cég vezetésének. A rendezvény előtt a szervező, aki önkormányzati képviselő is, levelet kapott az ügyvezetőtől, melyben megtiltotta, hogy a tüntetők a kavicsbányához vezető, részben magántulajdonban lévő úton vonuljanak.

Belya Attila elmondta, fontos számára, hogy törvényesen demonstráljanak, ezért is álltak el a felvonulástól. A megjelenteknek tolmácsolta az ügyvezető levele mellett a petíció szövegét is. Ebben többek közt az áll: „A tulajdonjog gyakorlását nem célunk korlátozni, de szeretnénk lehetőséget kapni, hogy a hegyeshalmi lakosok a nyári hónapokban az Önök által kijelölt partszakaszt valamilyen módon megközelíthessék és fürdésre használhassák."

Az online petíciót már több mint háromszázhúszan aláírták. A megjelentek is arról beszéltek, hogy generációk jártak ki a hegyeshalmiak „tengeréhez", s abban bíznak, hogy erre továbbra is lehetőséget kapnak.

Ígéretet kapott a polgármester

Szőke László hegyeshalmi polgármester kiemelte: 2006-os megválasztása óta kereste a kapcsolatot a bányát működtető Heka Zrt.-vel. Eleinte szóban, de aztán írásban tett javaslatokat az ügyvezetők, tulajdonosok vagy éppen a felügyelőbizottság irányába.

– 2007-től folyamatosan kezdeményeztem a bánya vezetőségénél, hogy legyen strandolási lehetőségük a helyieknek. A fürdőzést egyébként sokáig el is tűrték, egészen néhány évvel ezelőttig, mikor számos óvintézkedést tettek – vélekedik a polgármester. Arról is beszélt, hogy az utóbbi öt évben jelentősen megváltozott a fürdőzők összetétele. A helyiek egyre inkább kiszorultak, viszont annál több szlovák érkezett, akár kutyástól is, ami nem mindenkinek nyerte el tetszését.

– Megszületett egy strand és búvárcentrum terve, amihez egy partszakasz átadására kértem a tulajdonost. Ezt nem sikerült elérni. A hegyeshalmi horgászok is panaszkodtak, hogy indokolatlanul magasra nőtt a jegyek ára – sorolta a község vezetője.
Az online petícióhoz már több mint háromszázhúszan csatlakoztak - mutatta a névsort az összegyűlteknek a szervező, Belya Attila.
Az online petícióhoz már több mint háromszázhúszan csatlakoztak - mutatta a névsort az összegyűlteknek a szervező, Belya Attila.
Szőke László megkereste a Veszprémi Bányakapitányságot, mely nem emelt kifogást az ellen, hogy egy kijelölt és lekerített szakaszon strandot alakítsanak ki. Többszöri próbálkozás és nekifutás után a polgármester nemrég ígéretet kapott arra, hogy a mostani helyszínnel szemben, a csemezi részen egy 35 hektáros területet tartós, 30–40 éves bérletbe vehet az önkormányzat, amint azt a termelésből kivonják. Itt a vízmélység maximum 15–20 méter. Ezen a szakaszon a körbekerítés után már nem a tilosban fürdőzhetnének a hűsölni vágyók.
Belya Attila megjegyezte: üdvözlik ezt a tervet, ám az átmeneti időszakra is szeretnének valamilyen megoldást, s gondoskodnának a terület tisztán tartásáról is.

A Kisalföld megkereste a zrt. ügyvezetőjét, Ilias Leopoldot, aki elsősorban arra hivatkozott, hogy a terület magántulajdonban áll. – A bányatörvény kimondja, hogy művelési területen tilos fürdeni, hiszen az akár a bánya bezárását is eredményezheti. Itt legalább negyventonnás gépekkel dolgozunk, szigorú munkavédelmi előírásoknak kell megfelelnünk. A tó mély, legalább húszfokos a hőmérséklet-különbség az alsó és a felső szint között, ami szintén balesetveszélyes – hívta fel a figyelmet az ügyvezető. Megjegyezte, korábban több ezren is jártak oda strandolni, de miután kétméteres árkokkal zárták el az utat, megcsappant a számuk. A szemetelőkről is panaszkodott, állítása szerint az utóbbi két évben 16 ezer eurót fordítottak a hulladék elszállítására.

Érdeklődtünk az említett 35 hektáros területről is. Azt mondta, ott várhatóan az idei év végéig, akár jövőre is folyik a termelés, ami után a rekultivációt is el kell végezni. Ezután tudják csak bérbe adni.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zavartan viselkedett, kábítószer lapult a 28 éves férfinál Mosonmagyaróváron - fotók

Zavartan viselkedett, kábítószer lapult a 28 éves férfinál Mosonmagyaróváron - fotók
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Tovább olvasom