Kisalföld logö

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 1°C | 10°C Még több cikk.

Kisalföld-kampány - hét monitor, két légzéstámogató, egy ultrahang

˝Fogadj örökbe egy szívdobbanást!˝ címmel szeptember 7-én indította el a Kisalföld legújabb közösségi kampányát a mosonmagyaróvári Karolina Kórház intenzív osztályáért. Tizenkétmillió forint összegyűjtését céloztuk meg adventig. Tizenhárom lett a vége. Köszönjük, köszönjük, köszönjük.
A kampány most lezárult. Felemelő, ami történt. Ősz elején szólította meg a Kisalföld a Mosonmagyaróvár környéki embereket, ezúttal a Karolina Kórház intenzív osztálya számára korszerű betegőrző monitorokra gyűjtöttünk három hónapon át, hogy javuljon a térségi betegek ellátásának biztonsága. A december 7-i számlazárás szerint 12.996.810 forint gyűlt össze. 
 
Csaknem drámai lett a kampánykezdet, amikor a vadásznap egyik szervezőjének életéért kellett küzdenie az intenzív orvosainak. Akkor még sikerrel. A térség legnagyobb vállalatait közvetlenül is megkerestük, s legtöbbjüknél nyitott fülekre és szívekre találtunk.
 
Dr. Bertalan István, dr. Hidi Eszter és dr. Fodor Gábor azokkal az eszközökkel, melyeket olvasóinknak hála tudunk beszerezni a Karolina Kórháznak.
 Huszonhét cég adományozott a kampány során. A legbőkezűbbek az SMR, a Duna Takarék, a Lajta-Hanság, az Eurodent Aqua, a Diamant Dental és a Kühne voltak. 

Szót kértünk a térségi társulás ülésén is, ahol Mosonmagyaróvárt és a járás településeit is buzdítottuk a segítségre. Különösen azért, mert akár a Karolina sorsa is múlhat a kampány sikerén. Négy falu (Mecsér, Mosonudvar, Mosonszentmiklós, Hegyeshalom) állt mellénk. Lébény polgármestere pedig, mivel városa nem tudott támogatást adni, tudatta, hogy családjával együtt úgy döntöttek, karácsonyi ajándékra szánt pénzüket, együttesen százezer forintot, a Karolina javára ajánlja fel. Sajnos, a mintegy tízmilliárdos éves költségvetésű Mosonmagyaróvár városa semmiféle segítséggel nem állt a kórházi gyűjtés mellé.

Odaállt viszont 347 magánszemély. Az ő ezer, tíz-, sőt, százezer forintjaik cementezik igazán a Karolina alapjait. Megható volt a kézilabdások, a Ballagó Idő Nyugdíjasklub, a keresztény óvoda, a magyaróvári katolikus egyházközség önzetlensége. Mint ahogy az is, hogy még az intenzív osztály osztályvezető főorvosa is százezer forinttal támogatta munkahelyét.

A Kisalföld és Lajtapress pedig – kollégáink odaadó munkájával – hétről hétre beszámolt az egyre izmosodó szívdobbanások erejéről.

Mire telik a tizenháromból? 

A kampány célja az volt, hogy a Karolina Kórház intenzív osztálya lecserélhesse másfél évtizedes betegfigyelő monitorrendszerét. Most 7,2 millió forintból hét új képernyőt szereznek be és a központi monitor szoftverét frissítheti az egészségügyi intézmény. Minden monitorhoz tartozik öt elvezetéses EKG-kábel, vérnyomásmérő mandzsetta, szaturációszenzor és kábel, hőmérő, beépített akkumulátor, két invazív vérnyomásmérő kábel, monitorrögzítő. Ez az új rendszer megbízható és egyszerű a használata. Képes figyelni a beteg EKG-ját, vérnyomását (beállított időnként), kétcsatornás vérnyomás- és kétcsatornás hőmérsékletmérésre is alkalmas.
A kritikus állapotú betegeknél a gázcserét két új légzéstámogató segíti. A két légzéstámogató ára 2,7 millió forint, amelyekhez a cég 1,2 millió forint értékben biztosít egyszer használatos eszközöket. A külföldi és hazai intenzív osztályokon egyre szélesebb körben alkalmazott, 4 millió forint értékű ultrahangot is bevezethetik. A készülék segíti a terápiás beavatkozások pontosságát centrális véna szúrásakor, emellett gyors diagnosztizálásra is alkalmas, továbbá a mellkasi és szívburokban lévő folyadék felismerésében is segít. 
Új monitorrendszer és ultrahang segíti a Kisalföld-kampánynak köszönhetően az intenzív osztály dolgozóinak munkáját. A felvételen dr. Fodor Gábor ötletgazda Miksó Henrietta főnővérrel. Fotók: H. B. E.
Új monitorrendszer és ultrahang segíti a Kisalföld-kampánynak köszönhetően az intenzív osztály dolgozóinak munkáját. A felvételen dr. Fodor Gábor ötletgazda Miksó Henrietta főnővérrel. Fotók: H. B. E.
Dr. Bertalan István: „Hálásan köszönjük"

– Mindenekelőtt hálásan köszönjük a Kisalföldnek, hogy az intenzív osztály javára indított kezdeményezés mellé állt, amely a vártnál is sikeresebben zárult – értékelt dr. Bertalan István főigazgató főorvos. 
– A siker részben anyagiakban mérhető, hiszen megvalósulhat a kitűzött cél: az osztály régi monitorait modern eszközökre tudjuk cserélni. Ugyanakkor legalább olyan fontosnak tartom, hogy a napilap hosszú ideig foglalkozott a témával, ezáltal felhívta a figyelmet az egészségtudatosságra. E cikksorozat hatékonyan segíti azokat a leendő szűrőprogramjainkat is, amelyeket a közeljövőben szeretnénk elindítani a kórházban. Tervezünk emlő-, prosztata- és vastagbélszűrési programot. A méhnyakrákos megbetegedések száma még mindig másfélszerese az országos átlagénak a kistérségben – hangsúlyozta a főigazgató főorvos.
– A cikksorozattal főként a helyi vállalkozókat terveztük megszólítani. Hiszen az ő érdekük, hogy a leggyorsabban munkaképessé váljanak a dolgozóik. Ennek ellenére nagyon sok magánszemély is csatlakozott felajánlásával. Ez az intézmény számára is visszajelzés arról, hogy jó úton járunk. Továbbra is célunk a lehető legmagasabb szintű ellátás – tette hozzá a Karolina Kórház vezetője.

Dr. Hidi Eszter: „Megkönnyíti a munkát"

– A „Fogadj örökbe egy szívdobbanást!" kezdeményezés lelkesítő, és megkönnyíti a munkánkat. A támogatásokból új eszközökkel gazdagodik az osztályunk, diagnosztikai és terápiás lehetőségeink is bővülnek. Külön öröm számomra, hogy a kampány hatására az emberek megszólítva érezték magukat. A probléma súlyosságát megértve segítettek annak megoldásában – vélekedett dr. Hidi Eszter, az intenzív osztály vezetője.
– Kezdjünk bele, gondoltam a kampány indításakor: már ha csak a monitorrendszert le tudjuk cserélni, az is siker lett volna. Aztán, ha beleférnek a légzéstámogató eszközök, annak is örülni fogunk. Az viszont meglepetésként ért, hogy még egy ultrahangkészülékre is összegyűlt a pénz. A cikkek hatására sokan jöttek, kérdezték, hogyan tudnak segíteni – számolt be az osztályvezető, aki úgy érzi, ez a hatalmas összefogás jelzi, hogy az emberek értékelik a munkájukat. Még akkor is, ha az intenzíven folyó munka kevésbé van előtérben.
Két légzéstámogatóval is gazdagodott az osztály - mutatja dr. Hidi Eszter osztályvezető.
Két légzéstámogatóval is gazdagodott az osztály – mutatja dr. Hidi Eszter osztályvezető.
Dr. Fodor Gábor: ismét egy nemes ügy

– A Kisalföld ismételten egy nemes ügy mellé állt. Munkatársaik a munkájukat szívvel-lélekkel végezve, sikeres kampányt folytattak. Kifejezetten örülök, hogy számos cég mellett rengeteg magánszemély is úgy gondolta, „örökbe fogadnak egy szívdobbanást" és úgy érezték, hogy a kórház lelkiismeretes dolgozói megérdemlik a bizalmat. Ráadásul az akció kezdetén egy szinte drámai történés is felhívta a figyelmet az újraélesztés fontosságára. Egy-egy szívszorító történet által betekintést kaphattunk a hazai és külföldi betegek intenzíves tapasztalataiba is. Érdemes a német, illetve a román betegeink szavait elolvasni. Köszönöm mindazok támogatását, akik megtiszteltek minket bizalmukkal, s hálás vagyok valamennyi kórházban dolgozónak, hogy idejüket és energiájukat nem sajnálva igyekeztek minél szélesebb társadalmi körbe eljuttatni a kezdeményezésünket – fejtette ki véleményét kampányunk kezdeményezője. Dr. Fodor Gábor Széchenyi szavait idézte: „Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat."
Ami rajtunk múlik…
Nyolc- és tizenkétmillió forint. Előbbi az új monitorrendszer tervezett költsége, utóbbi a kampányunk álomhatára. Kezdetben még az első összeg is szinte elérhetetlen célnak tűnt számomra. Újságíróként gyakran számoltam be adománygyűjtésről. Ilyenekből magánemberként, egy frissen alakult egyesület tagjaként is kivettem, kiveszem a részem. Azt már megtapasztaltam, hogy az emberek szívesen, örömmel fognak össze egy jó ügyért, és adják a támogatásukat. Főként, ha hiteles szervezet, hiteles arcok állnak mögötte. Ám a legszebb álmaimban sem reméltem, hogy mintegy három hónap alatt sikerül annyi pénzt összegyűjtenünk, hogy az intenzív osztály új monitorai mellett légzéstámogatókra és ultrahangkészülékre is futja. Az első lépéseket szavak nélkül tettük meg. Azon a bizonyos vadásznapon a tettek beszéltek. Az életmentés feszült pillanatait sokan együtt éltük át, s vittük magunkkal a látottakat. Lehettünk volna mi is, vagy a családtagunk, a barátunk. Aztán a szavak is kellettek, a nyilvánosság ereje. Írtunk az egyetlen gyermekét féltő anyuka, a férjével még sok tervet szövögető feleség, az édesanyjáért aggódó asszony hálájáról, és másokéról, akik nehéz heteket vészeltek át a betegágyon élet-halál között lebegve. 
Nem lehetünk elég hálásak annak a mintegy 350 magánszemélynek, aki velünk együtt magáénak érezte a kezdeményezést. S a mi lelkesedésünkhöz kellett, hogy a kórházban betegirányító, könyvelő, ápoló, orvos és igazgató is a cél mellé állt.
Hogy milyen világ vesz körül minket, az nagyban rajtunk is múlik.  
Mészely Réka

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darnózseli gyilkosság: nincs még ítélet, a bíró személyesen hallgatná meg a két védett tanút

Darnózseli gyilkosság: nincs még ítélet, a bíró személyesen hallgatná meg a két védett tanút
A bíróság újra megnyitotta a bizonyítási eljárást. Tovább olvasom