Kisalföld logö

2019. 04. 21. vasárnap - Konrád Még több cikk.

Két szlovák férfi tört be Héderváron a postára: megszólalt a riasztó, zsákutcába menekültek - fotók

Két szlovák férfi tört be Héderváron a postára: megszólalt a riasztó, zsákutcába menekültek - fotók
Vasárnap kora reggel két szlovák férfi tört be a hédervári postára: ám a riasztó megszólalt és üres kézzel menekültek. Pechjükre a közben riasztott járőrök igazoltatták őket. Ellenük most több vagyon elleni bűncselekmény ügyében is nyomozás indult.
Vasárnap kora reggel riasztás érkezett a rendőrségre a hédervári postáról. Az esetről és körülményeiről napilapunknak Barna Árpád, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetője és Babos László alezredes, a bűnügyi osztály vezetője számolt be.

– A riasztást követően azonnal járőrt küldtünk Hédervárra, aki a község területén, a szomszédos utcában egy szlovák felségjelzésű gépkocsit talált, s az abban tartózkodókat igazoltatta. Az elsődleges adatok szerint a két férfi összefüggésbe hozható a betöréssel. A bűncselekmény helyszínétől nyomkövető kutyát is indítottunk, amely egy közeli utcában szagot vesztett. Valószínűsíthető, hogy a helyszínről gépkocsival távoztak az elkövetők.

Gyanús tárgyak a kocsiban

A bűnügyi szolgálat a helyszínelés során a járműben olyan tárgyakat, eszközöket talált, ami az üggyel és más, az illetékességi területünkön elkövetett cselekményekkel is kapcsolatba hozta az igazoltatott embereket. A gyanús tárgyakat lefoglaltuk, a gyanúsítottakat kihallgattuk, őrizetbe vettük és indítványoztuk a letartóztatásukat a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnél – emelte ki Babos László.
A rendőrség fotói

Barna Árpád arról számolt be, hogy miután napi kapcsolatban állnak a szlovák rendőrséggel, megtudták, hogy a lopási kísérlettel gyanúsítható 31 éves és a 26 éves szlovák férfi nem ismeretlen a szomszédos ország rendőrei előtt.

Több bűncselekmény ügyében nyomoznak

– A jelek alapján a gyanúsítottak több vagyon elleni bűncselekménnyel hozhatók összefüggésbe, melyeket Mosonmagyaróváron és környékén követtek el. Ezekben is folyik a nyomozás. A lopási kísérlet két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. De vizsgáljuk a további eseteket, amelyekben érintettek lehetnek, így a halmazati bűncselekmény miatt akár ötéves szabadságvesztést is kaphatnak – emelték ki.

Ugyan most úgy tűnik, helyismeretük hiánya (zsákutcába hajtottak, ott találták meg őket a rendőrök) lett a vesztük, a szakemberek szerint kőkemény bűnözőkkel állunk szemben. A kapitányságvezető ugyanakkor azt is kiemelte, hogy ebben az ügyben kollégái ébersége kellett. Hiszen az igazoltató járőr jó érzékkel szúrta ki a tolvaj páros gyanús gépjárművét.

A Facebookon olvastunk arról, hogy a szlovák jármű Hédervár közelében, Lipóton is feltűnt az esetet megelőzően.
– Fontos, hogy lakókörnyezetükben odafigyeljenek az állampolgárok egymásra, szomszédaikra. Ha gyanús járművet észlelnek, házalókkal találkoznak, jelezzék a polgárőrségnek vagy a rendőrségnek. Ilyen esetekben mindenképp szükség van a lakók éberségére és figyelmére, valamint hogy jelezzék a látottakat a körzeti megbízottaknak,  polgárőröknek. Ugyanilyen fontos a településeken a kamerarendszer, számos helyen kiépítettek. Szorgalmazzuk, hogy ezeket folyamatosan frissítsék. A felvételeket kielemezzük és pluszbizonyítékként szolgálhatnak – fűzték hozzá.

Barna Árpád arról is beszélt, hogy Mosonmagyaróvár és térsége fekvése miatt számos kihívás elé néz a kapitányság. Részben a szlovák főváros közelsége miatt fokozott intézkedési tervet kellett Rajkára és Hegyeshalomra kidolgozniuk. A belső migráció is növeli a feladataikat.

Kamerák is figyelnek

Az eset kapcsán Juhász József polgármester lapunknak kifejtette: nagy biztonságot jelent, hogy a településen térfigyelő kamerarendszer működik évek óta. Egyrészt a bevezető utak mentén helyezték el ezeket, de a postánál és az iskolánál is található.

– A szlovákokat látták előtte Lipóton,  a Facebookon volt is már figyelmeztetés, hogy mindenki figyeljen. Itt, Héderváron nem volt helyismeretük, zsákutcába hajtottak. Szólt a postai sziréna is, ami néha bizony ok nélkül is szokott riasztani, most is szólt, aztán elhallgatott, majd újra megszólalt   – idézte fel egy helybeli.
Statisztikák

Barna Árpád néhány statisztikai adattal is szolgált: a terület bűn- ügyi érintettsége az elmúlt években pozitívan változott, 2010- hez viszonyítva (2569 eset) jelentősen csökkent a bűncselekmények száma 2018-ra (1280). 2010-ben 1067 lopást regisztráltak, 2017-ben 406-ot, ami   tavalyra 499-re emelkedett. A kocsilopások száma viszont csökkent: kilenc éve 13 autót tulajdonítottak el Mosonmagyaróváron, tavalyelőtt hármat, 2018- ban pedig már csak egyet. Az elkövetők zöme nem helyi lakos, ami megnehezíti az eredményes felderítést. Így is összességében 100 esetből több mint 60-at eredményesen, az elkövető ismeretében fejeznek be.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útépítőt gázoltak el az M15-ösön - a helyszínen életét vesztette - fotó

Útépítőt gázoltak el az M15-ösön - a helyszínen életét vesztette - fotó
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Tovább olvasom