Kisalföld logö

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 21°C | 33°C Még több cikk.

Hallott már ilyet? Verekedés a céges buli előtt Mosonmagyaróváron - Ütések és egy leharapott orr

Egy mosonmagyaróvári cég tavalyi karácsonyi ünnepsége napján veszett össze a két alkalmazott. Ezen a napon, még az ünnepség előtt egyikük betörte a másik orrát, mire utóbbi többször is megharapta bántalmazóját.
A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádirata szerint aznap mindkét férfi ittas állapotban volt. A közelgő ünnepek kapcsán tartott rendezvény előtt, már délelőtt alkoholt fogyasztottak - közölte az ügyészség hétfőn.

Aznap az idősebb férfi már délelőtt kötekedett a fiatalabbal, aki egyébiránt testi sértés miatt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt.

A kora délutáni órákban a két férfi között szóváltás alakult ki, és ennek során az idősebb férfi ököllel arcon ütötte a fiatalabbat, akinek az ütéstől eltört az orrcsontja.

Az ütés miatt a két férfi dulakodni kezdett, a földre kerültek, ott még ütötték egymást, majd a felül lévő fiatalabb férfi megharapta a munkatársa arcát, illetőleg leharapta az orrának egy darabját.

Az ügyészség mindkét férfit minősített testi sértéssel vádolja. A csonttörést okozó súlyos testi sértés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének a büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Illusztráció

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EP-választás 2019 - Így szavazott Mosonmagyaróvár - mutatjuk az eredményeket

EP-választás 2019 - Így szavazott Mosonmagyaróvár - mutatjuk az eredményeket
A Lajta-parti városban több mint a szavazatok felét a Fidesz-KDNP kapta. A második a DK, a harmadik… Tovább olvasom