Kisalföld logö

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

Családi veszekedéssel indult, aztán kábítószert találták az agresszív 19 éves srácnál a rendőrök Rajkán

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte a 19 éves szlovák férfi ellen indult ügy vizsgálatát.
A nyomozás adatai szerint 2018. július 10-én 19 óra 40 perckor egy Rajkán történt családi veszekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre. A járőrök a helyszínen egy agresszív 19 éves szlovák állampolgárral szemben intézkedtek, akinek a ruházatából, majd a lakcímén tartott házkutatás alkalmával összesen bruttó 22 gramm súlyú, sötétbarna, gyantaszerű kábítószergyanús anyag került elő, amit az intézkedők lefoglaltak. A férfit elfogták, majd további mintavételre előállították.

Az ügy kapcsán indított büntetőeljárásban kirendelt igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a lefoglalt anyag kábítószernek minősül, illetve a szlovák férfival szemben alkalmazott drogteszt is pozitív értéket mutatott, ezért őt a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az illetékes járási ügyészségnek.
 
Fotó: Police.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tornacsarnokról álmodnak Rajkán

Tornacsarnokról álmodnak Rajkán
Kétszázmillió forintból korszerűsítik az iskolát, tavaszra meglesznek az egészségház engedélyei is. Tovább olvasom