Végre helyére kerülhet a másik pillér is Mosonmagyaróváron

Hamarosan kiírják a közbeszerzést a Kiserdő úti Lajta-híd bővítésére. A forgalom növekedése is sürgeti a beruházást, mely már jövő év végére elkészülhet. A város 350 millió forintos kötelezettséget vállalt a fejlesztésre.

Mészely Réka

Amióta felrakták a mostani (fél) hidat, azóta tervezték a bővítését. Ám korábban a forgalom nem igényelte a fejlesztést. Mostanra azonban ez halaszthatatlanná vált, részben az autó-, részben a gyalogos- és kerékpáros-közlekedés miatt – hangsúlyozta a Kisalföld érdeklődésére Árvay István polgármester. A legutóbbi testületi ülésen 350 millió forintos előzetes kötelezettséget vállalt a város jövő évi költségvetése terhére a Kiserdő úti Lajta-híd második forgalmi sávjának kiépítésére. A folyamat meggyorsítására hamarosan közbeszerzést írnak ki.


A tervezésre és előkészítésre az önkormányzat még az év elején 50 millió forintot különített el. A cél a meglévő 4 méter pályaszélességű és kétoldalt kiemelt szegélyű műtárgy kiszélesítése kétoldali kerékpáros-átvezetéssel. A jelenlegi teljes szélessége 5,3 méter. A munkálatokat követően kétszer 4 méteres pályaszélességgel vezetik majd át a forgalmat, melyeket 50–50 centis szegélyekkel választanak el egymástól.

Most még csak egy sávon lehet közlekedni a Lajta-hídon.

A forgalmi sávok haladási iránya szerinti jobb oldalon alakítják ki az egyméteres kerékpárutat, így a teljes hídszélesség 14 méterre növekszik meg. A műtárgy két végén a csatlakozó utakat is kiszélesítik az átvezetés érdekében. A centrum felőli végen a meglévő kétirányú kerékpárutat csatlakoztatják a szétválasztott egyirányú kerékpárúthoz úgy, hogy az úton átvezetik a Halászi felé vezető kerékpársávot. A Halászi felőli végen becsatlakoznak a kiépített kétirányú kerékpárútba.


A híd tengelyvonalában négy kandeláber beépítésével biztosítják a közúti és a kerékpáros forgalmi sávok megvilágítását. A közúti és biciklisforgalom elválasztására egysoros acél vezetőkorlát készül, kerékpáros-csőkorláttal kiegészítve, míg a víz felőli oldalon acélkorláttal védik a közlekedőket.


Jelenleg egyébként a centrum felőli oldalon elsőbbségadás kötelező tábla áll. A forgalmasabb időszakokban nagyobb sor alakul ki, akár a híd mindkét oldalán. Két keréken és gyalogosan sem egyszerű ott a közlekedés. Várhatóan jövő év februárjában már láthatunk itt munkagépeket. Csapó Imre ügyvezető tájékoztatása szerint ugyanis az Aqua kft. megkezdi a medret keresztező nyomóvezeték cseréjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!