Vandálok is rombolják az óvári várat

A szakemberek már nekiláttak a vár körüli – hosszú ideje igen gyatra állapotú – kerítés javításának. Noha a teljes körű felúíjítási tervben a kerítés rendbetétele is szerepel, ezek a munkálatok még nem e program részei, hanem az egyetem saját pénzből végzi. Mint ahogy a várhíd felújítását is a közeljövőben.

Méhes Ákos

Lapunk kedden számolt be arról, hogy teljes rekonstrukciós terv készült a mosonmagyaróvári vár és környéke rendbetételére. Most bemutatjuk az egyes elemekre készült elképzeléseket. Ezúttal a várkapu-várhíd felújítási terveit.

„A várkapu az 1978-as átépítéskor kapott új (régi-új) arcot. Ekkor építették vissza a magas tetős felépítményét, illetve rekonstruálták a középkori kaput" – magyarázza dr. Vér András intézetigazgató, a rekonstrukciós program kari felelőse. Elmondta: a várkapu-várhíd együttes az 1999-es felújítás ellenére az épületegyüttes egyik legrosszabb állapotú tagja. Mindez több okra vezethető vissza. Egyrészt konstrukciós hibák, a víz- elvezetésből, szigetelésből adódó problémák okozzák a vakolatok és falazatok leázását, lefagyását. Másrészt szándékos, vandál rongálások rontották az állapotát, graffitiket festettek a falakra, megbontották a magas tetős felépítmény héjazatát, tönkretették a vízköpőket és a világítást.

A várkapu a vár épületegyüttesének legrosszabb állapotban lévő eleme, felújítása egyre sürgetőbb.

A várkapu a vár épületegyüttesének legrosszabb állapotban lévő eleme, felújítása egyre sürgetőbb.
A rekonstrukciós terv alapvetően az építményegyüttes felújítását célozza meg. A várkapu belső, alsó terén felületfelújítást, majd antigraffiti bevonatú kezelést terveznek. A magas tetős felépítmény héjazata és az alatta lévő lécezés a folyamatos rongálások miatt mára erősen felújításra szorul. Most olyan módszert alkalmaznának, amivel megnehezítenék annak megbontását.

A középkori várkapu rendbetétele az építésénél használt különböző anyagok miatt jelentősebb beavatkozást igényel. Ezek egységesítése és a felújítás mellett a vízelvezetéseket, szivárgórendszereket is ki kell építeni. A felső szinten lévő sétánykilátó jelenleg sehová nem vezet, ezért ez a felújítás során átgondolandó. A három méter széles falon kilátópont létesítése esetén a környező növényzetet ki kell irtani. Ekkor a fal végének oldalirányú kibontása és a dombra építendő tereplépcső szépen vezetné tovább a sétányt.

A felújítás mellett mindezek azt is segítik, hogy a belvárosból feltáruló látvány méltó legyen Magyaróvár legfőbb idegenforgalmi, turisztikai attrakciójához, a várhoz.

A hidat átépítették
A téglaépítésű, ötnyílásos várhíd kapuhoz csatlakozó utolsó támaszközét az 1978-as rekonstrukció idején cserélték fahídra, megidézve ezzel az egykori csapóhidat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!