Vagyonfelélés helyett megszűnés

Jánossomorján az első termelőszövetkezet, a mosonszentpéteri „Haladás" Szövetkezet 1949. augusztus 20-án alakult.

J

ánossomorján az első termelőszövetkezet, a mosonszentpéteri „Haladás” Szövetkezet 1949. augusztus 20-án alakult. Ezt követte a mosonszentjánosi „Előre” Szövetkezet, majd a pusztasomorjai „Petőfi” Szövetkezet megalakulása. A létrejött kis szövetkezetek hagyományosan növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, műszaki tevékenységgel foglalkoztak.

A ’60-as évekre Jánossomorja szinte teljes egészében szövetkezeti faluvá vált. 1970-ben következett be a nagy fordulat: a szövetkezetek Kossuth Szövetkezet néven egyesültek, majd négy évvel később csatlakozott hozzájuk a várbalogi téesz is. Így jött létre a 6400 hektáros nagygazdaság, 5800 hektár szántóval. Az újonnan létrejött szövetkezet megtartotta a kicsik hagyományos profiljait. Modern, nagy teljesítményű erőgépeket vásároltak, takarmánygyártó üzemet, raktárakat, tojóházakat építettek, üzemi konyhát hoztak létre, infrastrukturálisan rendezték a majorjaikat, útjaikat. Megteremtették a korszerű nagyüzemi gazdálkodás feltételeit.

Veszteségek és okok

A szövetkezet egészen 1990-ig nyereségesen gazdálkodott. Ekkor három rossz év következett. Az aszály, az átmeneti és a kárpótlási törvény, valamint a szövetkezetellenes hangulat következtében megbomlott az egység. Mindez többek közt eredménytelenséghez vezetett. Próbáltak változtatni a szövetkezet vezetési struktúráján, kipróbálták az ágazati önelszámoló rendszert, majd a kerületi és az ágazati rendszert. 1994-ben válaszút elé került a nagy múltú szövetkezet.

A három év vesztesége és hitelállománya alapján két megoldás közül választhattak: vagy társasággá alakulnak, vagy végelszámolják a szövetkezetet. A tagság a társasági forma mellett döntött: hét korlátolt felelősségű társaság alakult, amelyek igyekeztek a megváltozott piaci körülményekhez és tulajdonviszonyokhoz alkalmazkodni. Közben a kft.-k száma – eredménytelen tevékenység miatt – négyre csökkent, ma már teljesen önállóan gazdálkodnak a szövetkezet részesedése nélkül. Mára a szövetkezet továbbélésének lehetőségei teljesen beszűkültek, a vagyonfelélés megállítására egyetlen módszer adódott: a jogutód nélküli megszűnés, végelszámolás.

Drobnitsch Tamás elnök elmondta: az egykori szövetkezeti mozgalom mára teljesen elfogyott, felváltotta egy érzelem nélküli, kemény világ, ahol a pénz az uralkodó.

– A szövetkezet jelenlegi helyzetében a legracionálisabb megoldás a végelszámolással járó, jogutód nélküli megszűnés. Mind az átalakulásnak, mind a korábbi hagyományos működésnek elfogytak a lehetőségei. Az erőforrások oldala beszűkült, enélkül nem lehet eredményesen gazdálkodni. Most jött el az idő, hogy a vagyonfelélést megállítsuk, és a tagokkal tisztességesen elszámoljon a szövetkezet – hangsúlyozta a szövetkezetet több mint két évtizede vezető Drobnitsch Tamás.

Felosztják a megmaradt vagyont

A végelszámolási eljárással a szövetkezet tagjai (45 aktív és 36 nyugdíjas korú, 19 kívülálló tag) az elnököt bízták meg. A végelszámoló feladata a szövetkezet kötelezettségeinek teljesítése, követelések behajtása, az igények érvényesítése és a vagyon értékesítése. A végelszámoló köteles gondoskodni a szövetkezet vagyonának megóvásáról, a környezetvédelmi követelmények betartásáról, a környezeti terhek rendezéséről. Drobnitsch Tamás adatokról is beszélt: a végelszámolás előtt a szövetkezet összes üzletrésze 20,1 millió, összes részjegye pedig 900 ezer forint.

A szövetkezet jegyzett tőkéje jelenleg 20,1 millió, saját tőkéje 56 millió forint, melynek az indexe 265 százalék. A szövetkezetnek nincs hitelállománya, betétállománya 10 millió forint. A végelszámolás befejezésekor a vagyontárgyak értékesítéséből befolyt összeget a tagok és a nem tag üzletrész-tulajdonosok között a részjegy és üzletrészük arányában osztják fel. Az esetlegesen megmaradt vagyontárgyak (ingatlanok) sorsolással kerülnek tulajdonba.

A szövetkezet igazgatóságának javaslatára lehetőség van arra, hogy a végelszámolás kezdő időpontjáig a részjegy- és üzletrész-tulajdonosok a szövetkezet ingatlanjait megvásárolhassák részjegyeik, üzletrészeik fejében. Ennek feltétele azonban az ingatlanértékesítéssel együtt járó áfa készpénzes kifizetése.

szponzorált tartalom
MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért
Horvátországban a vizsgálatok szerint két százalék alatti a fertőzöttség
A részleges eredmények alapján 80 ezerre tehető a koronavírus-fertőzésen átesett horvát állampolgárok száma.
Újabb bűncselekményért ítélték el a hírhedt pamplonai szexuális bűnözőket
A négy férfit ezúttal szexuális visszaélésben és megfélemlítésben találták bűnösnek.
Varga Mihály: erős, érdekeiért kiállni képes nemzetet építünk
Nem lehajtott fejjel állunk, hanem olyan nemzet tagjaként, amely bizonyította, hogy képes a megújulásra – mondta a pénzügyminiszter.
Liu Shaolin Sándor újra olimpiai bajnok akar lenni
A karanténidőszak alatt megerősödött az az elhatározás, hogy újra olimpiai bajnok akar lenni és ezért nagyon keményen fog dolgozni.
Gyász
„Küzdelmes volt az út, amely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, nagypapám és rokonunk, MAGYAR JÓZSEF a volt cukorgyár dolgozója életének 78. évében, hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 8-án 14.30 órakor lesz a fertőendrédi temetőben. Előtte, 14 órakor engesztelő szentmisét mondatunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, lányom, testvérünk és rokonunk, KERTAI ILDIKÓ 48. életévében, hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztatóját 2020. június 8-án, hétfőn 15 órakor a csornai Jézus Szíve-templomban tartjuk. Hamvait később szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra. Kérjük a megjelenő gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál virággal szíveskedjenek leróni. Külön köszönetet mondunk Dr. Antal Miklós háziorvosnak áldozatos munkájáért, és feleségének, Évának a gondos, odaadó segítségért. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
„Lelked Istennél, emléked szívünkben örökké él! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH MÁTÉNÉ szül. Róka Ilona életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 11-én, csütörtökön 10.30 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
„Lelked, mint fehér galamb, csendesen messze szállt, hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál. De tudod, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy, utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz!” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk, Feleségem és Rokonunk, LUKÁCSNÉ KERTÉSZ ADÉL életének 48. évében örökre megpihent. Engesztelő szentmisét 2020. június 12-én, pénteken 14.30 órakor tartunk a fertőszéplaki katolikus templomban, majd 15 órakor helyezzük örök nyugalomra hamvait a helyi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCSI GÉZA kadarkúti plébános életének 63., áldozópapságának 33. évében elhunyt. Temetése 2020. június 8-án, hétfőn 14 órakor lesz a ciráki temetőben. Előtte, 13 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. (Vajda János) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, dédink, apósunk és rokonunk, KIS IMRE „debreceni kis Imre” Csorna, Hunyadi utcai lakos életének 87. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 8-án 17 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ne sírj majd, ha nem leszek. Lesz majd más, aki rád nevet. Ugyanaz a fény, az a csillogás, csak az nem én vagyok, hanem valaki más. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, testvérünk, nagybátyánk, párom, sógorom és rokonunk, MÁTÉ SZABOLCS (Bajó) életének 41. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 9-én, kedden 16 órakor lesz az ásványrárói (ásványi) temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 15.15 órakor lesz az ásványi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihenj, te drága szív, már megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagypapánk, dédink, apósunk és rokonunk, KOVÁCS IMRE állattenyésztési felügyelő életének 92. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. június 8-án 15 órakor lesz a rábacsanaki temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 14.15 órakor a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Szeretetben, fájdalomban szíve holttá fáradt, Édes Jézus, adj nyugalmat Drága Édesanyánknak. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és rokonunk, BENKOVICH ISTVÁNNÉ szül. Hatos Katalin életének 73. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 8-án, hétfőn 15 órakor lesz a bezenyei temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Uram, engedd be őt szent szívedbe, fogadd be kegyelmedbe! Ami jót tett életében, érdeme legyen fönt az égben. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. ÁCS VINCÉNÉ SZÜL. ZWICKL ILONA életének 77. évében csendesen elhunyt. Temetése június 8-án, hétfőn 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, a miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyám, Anyósom, Nagymamánk, Dédimamánk, Rokonunk és Ismerősünk, ÖZV. ÁRNITS PÁLNÉ Bozsanitz Mária életének 93. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 10-én, szerdán 15 órakor a győrszentiváni régi temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Az elhunyt DR. FODOR LÁSZLÓ ügyvéd úrért engesztelő szentmisét tartunk 2020. június 12-én, pénteken este 7 órakor a Szent Kamillus-templomban. Az engesztelő szentmisére várjuk azokat, akik tisztelték, szerették, és esetlegesen a temetésén nem tudtak részt venni. Gyászoló felesége, fia és családtagjai
Fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel és barátokkal, hogy BIRKÁS ANTAL volt bencés diák, majd nyugdíjas általános iskolai tanár 2020. május 30-án, hosszas betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. június 10-én, szerdán 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDOR LAJOS és felesége, BIEBER ANNA volt mosonmagyaróvári lakosok hamvait szűk családi körben örök nyugalomra helyeztük a régi óvári temetőben. Szeretteik
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, FARKAS KÁROLYNÉ szül. Szigeti Mária életének 84. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 8-án, hétfőn 13 órakor lesz a mosoni temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család