Vadásznap jótékonykodással

Több százan látogattak ki a hétvégén a Lajta–Hanság Zrt. majoroki lőterére, a tizenhetedik alkalommal megrendezett vadásznapra.

Több százan látogattak ki a hétvégén a Lajta–Hanság Zrt. majoroki lőterére, a tizenhetedik alkalommal megrendezett vadásznapra. A résztvevők között idén először köszönthették a napokban alakult Győr-Moson-Sopron Megyei Vadászhölgy Klubot.

A hagyományok szerint a vadásznapon adták át az idei kitüntetéseket. A Hubertus Kereszt bronz fokozatát kapta Lévai Elek, Andreas Shinder, ezüstöt Lévai Imre, Tamás Gyula, az aranyat pedig Drobnits Tamás, dr. Kurunczi Károly, Varga László, dr. Gál Miklós és Hammerl János. A „Sólyom" Láng Rudolf Vadászati Egyesület pedig dísztőrt adományozott Kucsin Gézának.

Tizenhat társaság vett részt az idei vadásznapon.

Tizenhat társaság vett részt az idei vadásznapon.
A vadásznap elméleti versenyét Szentistváni Ábel és Horváth László nyerte azonos pontszámmal. A főzőversenyen Lévai Elek szigetközi halászléje különdíjat kapott, a legjobb vaddisznópörköltet a Rábcamenti Vadásztársaság főzte. Egyéb kategóriában Domine Lajos füstölt halát találta legjobbnak a zsűri. Lövészetben a Takács Gábor (Lajta–Hanság Zrt.), Jávor Miklós (Három Fenyő) és Szűcs Imre (Lajta–Hanság Bérkilövő Vadásztársaság) sorrend alakult ki. A nők között Kovács Magdolna előzte meg Kiss Istvánnét és Rigó Esztert (mindhárman Vadászhölgy klub). A csapatok versenyében a Három Fenyő Vadásztársaság lett a legjobb.

A rendezvényen Giczi Ferenc ágazatvezető átadta a vadászok tombolaajándékát, közel 400 ezer forintot a Karolina Kórháznak gyógyászati eszközök vásárlására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!