Trianon él minden magyarban

„Trianon bennünk van, minden magyarban. Nem szabad feledni, hiszen amíg bennünk van, addig magunkban hordozzuk a megoldás lehetőségeit is" – jelentette ki ünnepi beszédében Bárdos Gyula felvidéki magyar politikus, a Csemadok elnöke tegnap Mosonmagyaróváron a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.

A magyarok számára szomorú és máig meghatározó a kilencvennégy évvel ezelőtt történt esemény – hangsúlyozta [namelink name="Bárdos Gyula"] a tegnapi ünnepségen. A szónok szerint velünk ellentétben teljesen másképpen ítélik meg a történteket a győztes oldalon állók. Mint mondta: többen úgy vélekednek, a trianoni békeszerződés a szlovák feltámadás, az ország megjelenése a kulturális világban. Sokak szerint ha kölcsönösen elfogadnánk egymás érveit, javulna a helyzet. Bárdos Gyula kijelentette: nem lehet ilyen egyszerűen orvosolni a máig fájó, komoly következményekkel járó, ránk kényszerített békediktátum sebeit.

Kiemelte: a területek elcsatolása mellett súlyos következményekkel jártak a békediktátum stratégiai jelentőségű intézkedései, amik megbénították a gazdasági életet, családi kapcsolatokat számoltak fel. Mindezt idővel, más körülmények között, kemény munkával pótolni lehetett. Nem lehetett viszont gyógyítani azt a traumát, amit a nemzet szétdarabolása okozott.

A trianoni békeszerződésre emlékeztek tegnap Mosonmagyaróváron.

A trianoni békeszerződésre emlékeztek tegnap Mosonmagyaróváron.
„Mi, határon túliak nagyon sokat reméltünk a határok nélküli Európától. Azt hittük, hogy a légiesült határok túloldalán megjelennek az anyaországi vállalkozások, az elnéptelenült falvakba odaátról érkezők vetnek lábat. Azt is reméltük, a felvidéki magyar ezek után fel sem teszi a kérdést, hogy magyar vagy szlovák iskolába küldje-e gyerekét. Hogy ezek nem váltak valóra, talán ez is felér számunkra egy újabb Trianonnal."

A politikus szerint megoldás lehet az erős anyaország, egy valóban erős Magyarország, amire a szomszédai felnéznek és ami segíti a most már határok nélkül hozzá tartozó, sajátjaival egy nyelvet beszélőket. „Amennyiben kitartó munkával, következetes politizálással, magyar összefogással sikerülne szülőföldünkké varázsolni ezt a tájat, ahol végre otthon éreznénk magunkat és nem tagadnák meg a magyaroktól az önkormányzatiság lehetőségét, az lehetne számunkra a trianoni trauma feloldása" – hangsúlyozta Bárdos Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!