Tornacsarnokról álmodnak Rajkán

Megkezdték a rajkai iskola energetikai korszerűsítését: a több mint kétszázmillió forintos beruházáshoz 146 millió forintot kaptak. A nemrég átadott egészségház megnyitásához még várják az engedélyeket.

Mészely Réka

„Méltó helyen gyógyítanak" címmel írtunk arról a Kisalföldben 2018. december 17-én, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb beruházásaként 400 millió forintból készült el Rajkán az egészségház. Az épületkomplexum fogászati és háziorvosi rendelőknek, védőnői szolgálatnak, gyógyszertárnak, rendőrőrszobának, polgárőr- és egy ügyfélszolgálati irodának is otthont ad. 

 

– Az épület műszaki átadását követően jelenleg a használatbavételi engedélyt várjuk. Ennek birtokában lehet az egyes funkciók számára működési engedélyeket kérni az illetékes szakhatóságoknál. Reményeink szerint ez tavasz végére várható – hangsúlyozta Kiss Vince polgármester.

Tanítás mellett folyik a rajkai iskola felújítása.

– Az önkormányzat sikeresen pályázott az iskola energetikai korszerűsítésére. 146 millió forintot nyertünk, 65 millió forint önrészt kell biztosítanunk. A kivitelezés egyébként 201 millió forintba kerül. A saját erő előteremtése roppant mód megterheli a falu költségvetését, ezért is fegyelmezett gazdálkodásra van szükség. Ingatlan értékesítéséből szeretnénk a szükséges összeget megszerezni. Ugyanakkor az intézményeinket az eddigi megszokott színvonalon kívánjuk működtetni – emelte ki a faluvezető.

 

Az iskola egyik szárnya már több mint fél évszázados, melyet harminc éve bővítettek, az akkori technológiának megfelelően szigetelés nélkül. Az eredeti nyílászárók is tönkrementek. Az ablakcserét még az őszi szünetben elvégezték. Most a tanítás mellett zajlik a beruházás. A polgármester szerint az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatok, köszönhetően a kegyes télnek. 


– A nyílászárók cseréje, a hőszigetelés mellett energia-visszanyerő szellőztető rendszert építünk ki. A tető javítása után napelemeket helyezünk el, ami az intézmény villamosenergia-igényeit biztosítja. Alternatív fűtésként faapríték- és pelletkazán segíti a további költséghatékonyságot – számolt be a településvezető, aki mint mondta, ezúton is köszöni a diákok, a szülők és a pedagógusok türelmét az iskola megszépüléséért.

 

– Pályáztunk a német kisebbségi önkormányzattal egy új tornacsarnokra is, ám egyelőre forráshiányra hivatkozva tartalék listára kerültünk. Talán országosan is a rajkai iskola az egyedüli, ahol nincs tornaterem, ám ezt nem vették figyelembe a döntésnél. A korábban életveszélyesnek nyilvánított tornaszobát kijavítottuk, most azt használhatják a testnevelésórákon a gyermekek – fűzte hozzá a polgármester. 

Kevesen használják az átkelőt

A Rajka–Miklóshalma (Nickelsdorf) közti határátkelő újból megnyílt. Kiss Vince, Rajka polgármestere arról számolt be, hogy a miklóshalmi polgármestertársával közösen kezdeményezték annak megnyitását. Egyébként ez egy kis forgalmú átkelőhely a térségben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!