Megújul az orvosi rendelő Mecséren

Többek között a faluház, az orvosi rendelő is megújul a közeljövőben Mecséren.

Horváthné Csizmadia Dóra

– Az itt élők vigyáznak egymásra – kezdte Csaplár Zoltán, Mecsér polgármestere. – Szorgalmasan dolgozunk azon, hogy a település hatszáz lakója egy nagy közös családként éljen és így is gondolkodjon – fogalmazott a falut 2009 óta vezető polgármester.


 – Az óvoda jelenleg teljes kapacitással működik, sőt, már a bővítésen, esetleg minibölcsőde indításán kell gondolkodnunk. Az oktatásra is nagy hangsúlyt fektetünk, így az alsósok szépen szerepelnek a tanulmányi versenyeken. Igaz, ez annak is köszönhető, hogy alig húszan járnak az iskolába, így több idő jut az egyéni foglalkozásokra. A másik fő feladatunk a civil szervezetek megerősítése volt. A Vöröskereszt, a polgárőrség, a tűzoltó- és a sportegyesület, valamint a Ladikos és Gyermekekért Alapítvány fontos szerepet tölt be a faluban – értékelt Csaplár Zoltán.

Az új orvosi rendelőt heteken belül birtokba vehetik a mecsériek.

 Mecséren az iparűzési adó nem haladja meg az ötmillió forintot. Minden kiadást jól meg kell gondolniuk és kihasználni minden pályázati lehetőséget. A képviselő-testület éppen ezért hozott egy olyan határozatot, amely szerint minden civil pályázatot támogat, fizeti az önrészt és a pályázatíró költségeit.


Több mint 16 millió forintot kapott a falu a dunai turisztikai fejlesztésre.


 – Többek között az ilyen pályázatnak köszönhetően újult meg a hősök kertje – mondta el Csaplár Zoltán. – Mobil ga rázst építhettünk, hangtechnikát, speciális tűzoltáshoz alkalmas utánfutót, eszközöket vásároltunk. 16,2 millió forintot kapott a falu a dunai turisztikai fejlesztésre, amelyből egy pihenőhelyet és csónakkölcsönzőt alakítanánk ki. Megkezdtük a faluház szakaszos felújítását is. A következő lépés még idén a színpad renoválása lesz, közel kétmillió forintból. Emellett egy Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatnak köszönhetően, közel 25 millió forintból, valamint azt önkormányzat plusz hárommillió forintjából megújul a közeljövőben az orvosi rendelő is.


A polgármester hozzátette: – 2014-ben saját, valamint pályázati pénzből az összes községi utcát megcsináltattuk. Az állami utakon van gond. Azok sajnos továbbra is nagyon rosszak. Ígéret szerencsére van a teljes javításra, a tervek szerint 2020-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!