Lipót még szebb lesz pár év múlva

Ugyan most elnyertük az ,,Év települése" díjat a falvak kategóriájában a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny régiós fordulóján, de még sok a feladat - vallja Tóth Péter lipóti polgármester. Mosonmagyaróvárt az Agrárminisztérium ,,Virágos vidék" különdíjjal jutalmazta, Rajka a Belügyminisztérium különdíját érdemelte ki.

Mészely Réka

A Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen a szigetközi térségből kilenc képviseltette magát, míg a Nyugat-dunántúli régióból negyvenhat település. Keszthelyen tartották a területi díjátadót a napokban, ahol szép eredmények születtek. Lipótot az „Év települése" díjjal jutalmazták a falvak kategóriában. Mosonmagyaróvár az Agrárminisztérium „Virágos vidék" különdíját érdemelte ki, Rajka pedig a Belügyminisztérium különdíját.

Még nem elégedettek


– Tíz éve nyertük el „Az ország legvirágosabb falva" címet, s az európai megmérettetésen képviselhettük Magyarországot. Akkor és most is, ahogy minden évben, két cél vezérelt: élhetőbb, szebb települést szeretnénk az itt élőknek. Ugyanakkor a turisták is érezzék jól magukat nálunk, jöjjenek vissza hozzánk. Mivel az idegenforgalom hozza nálunk a legtöbb adót, ezért mindenképp fontosnak tartjuk a turisztikai fejlesztéseket – hangsúlyozta Tóth Péter lipóti polgármester. Kiemelte: – Még nem vagyunk elégedettek, Lipót ennél is sokkal szebb tud lenni. Ehhez további három-négy év munkája szükséges, hogy a mellék­utcáink is úgy nézzenek ki, mint a falu főtere.


Eddig évente 4–6 millió forintot fordítottak a zöldfelületekre. Jövőre ez az összeg 40–50 millió is lehet. A járdaépítések mellett a vízelvezető árkok létesítését is fontosnak tartja a faluvezető.

 

Sághi Zoltán, egy helyi vállalkozás kertésze sokat dolgozik Lipót zöldfelületeiért.

Sághi Zoltán, egy helyi vállalkozás kertésze sokat dolgozik Lipót zöldfelületeiért.

Évről évre tudnak újat mutatni


– Régóta részt veszünk, s igyekszünk évről évre újat, többet nyújtani. Ezúttal az egészségközpont és az iskola környezettudatos fejlesztéséért, a kemping kiemelkedő színvonaláért érdemeltük ki a Belügyminisztérium különdíját – vette át a szót Kiss Vince rajkai polgármester. Rajka szintén régi versenyző, több elismerést is kapott az állandó tudatos faluszépítésért, fejlesztésért. Az országos fődíjat is elnyerte már a falvak kategóriájában.

– A településfenntartási feladatokat végző Hármashatár Kft. jó stábjának, lelkes munkájának is köszönhető ez az elismerés, melyre évente 35 millió forintot fordítunk. Ugyanakkor hála illeti a verseny zsűritagjait is, akik észreveszik folyamatos fejlődésünket – zárta gondolatait a rajkai vezető.

Hamarosan díjazzák a világversenyt


A Lajta-parti városban folyó környezetszépítő munkát ezúttal az Agrárminisztérium „Virágos vidék" különdíjával jutalmazták. Mosonmagyaróvár 16 éve vesz részt a Virágos Magyarország versenyben. A számos díjon belül a legnagyobb elismerés a 2015-ös fődíj volt, így a település indulhatott a nemzetközi megmérettetésen. Akkor ezüst minősítést kaptak: a Városkapu tér nyerte el az „Európa legszebb főtere" címet. Idén egyébként a város képviseli hazánkat a Virágzó Közösségek világversenyen. Amint arról beszámoltunk, június 9-én látogatott ide a szakmai zsűri, s az eredményt szeptember végén tudjuk meg a kanadai díjkiosztón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!