Kötetlenül a demenciáról Mosonmagyaróváron

A könnyed szórakoztatás mellett fontos társadalmi témákat is felvállal a Belvárosi Üzletkör Kult-Utca programsorozatában. Csütörtök délután korunk egyik égető problémájáról, a demenciáról tudhat meg többet, aki a magyaróvári sétálóutcába látogat.

Mészely Réka

Feledékenység, a gondolkodás és a beszéd zavara, a személyiség és a viselkedés megváltozása. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk idős hozzátartozóinkon, gyanakodhatunk a demenciára. Első lépés, hogy a háziorvoshoz fordulunk, hiszen ezek a jelek akár vitaminhiányra vagy kialvatlanságra is visszavezethetőek. Ha teszt alapján mégis a demencia igazolódik, továbbküldik a beteget szakorvoshoz.

Zimmererné Ircsi szakemberként és Varga Csabáné Klári hozzátartozóként tartja fontosnak, hogy a demenciáról nyíltan beszéljünk.

Zimmererné Ircsi szakemberként és Varga Csabáné Klári hozzátartozóként tartja fontosnak, hogy a demenciáról nyíltan beszéljünk.

– Ma kétmillió nyugdíjas él Magyarországon. Mivel átfogó kutatás még nem született a demenciára, feltételezéseink szerint 250–500 ezren élhetnek ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel. Majdnem minden család érintett lehet. Főként, hogy a születéskor várható élettartam egyre inkább kitolódik, s egyre többen érik meg az aggkort – kezdi beszélgetésünket Zimmerer Károlyné, a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény Alapszolgáltatási Centrum vezetője, akinek nevéhez kötődik a „Demenciabarát város, Mosonmagyaróvár" program is. Hosszú évek munkája előzi meg, hogy 2017-ben a Lajta-parti városban megindulhatott Magyarországon az első demenciabarát közösségét létrehozó mintaprojekt. Azóta egyébként számos fontos lépés történt a területen. Ezek között kiemelendő az a tavaly őszi konferencia a Gondoskodás Alapítvány szervezésében, ahol a szakemberek és hozzátartozók találkoztak és tanácskoztak a témában. Négy éve minden hónap első hétfőjén az Alzheimer Café keretében kapnak hasznos tudást az érintettek. Szeptember 2-án 17 órától Juhász Ágnes demencia-szakápoló lesz a vendég, immár új helyszínen, a Thermál Hotelben.

 

Zimmererné Ircsi tapasztalata: ha kellő információval rendelkezünk az időskori elbutulásról, az Alzheimer-kórról, akkor elfogadóbbakká válunk. Ha ezt a kórt diagnosztizálják hozzátartozóinknál, nem azt jelenti, hogy elveszítjük őket holnap: akár 15–20 évet is élhetnek ezzel a betegséggel. Nem gyógyítható, viszont aktív és közösségi élettel, mozgással, megfelelő étrenddel lassítható a folyamat.

 

– A Kult-Utcában a szórakoztatás mellett komoly témákat is terítékre veszünk, s igyekszünk mindenki számára elérhetővé tenni. Hogy most éppen a demenciát, részben személyes érintettségem is motivált – folytatja Varga Csabáné Klári, a Belvárosi Üzletkör elnökségi tagja. Mint mondja, neki az említett konferencia is sokat segített, hogy elfogadja és megértse édesanyja betegségét.

 

Szintén érdekesség, hogy a magyaróvári sétálóutcán tevékenykedő kereskedőknek képzést is tartottak arról, hogyan bánjanak a demens vásárlókkal. Akit a téma tehát bővebben érdekel, érdemes ma kilátogatnia a Magyar utcára délután 4 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!