Kisbodak az év települése

Mosonmagyaróvárt Arany Rózsa-díjjal jutalmazták a Virágos Magyarország versenyen. Az év települése díját Kisbodak érdemelte ki. Rozmaring-díjat kapott a Sári csárda, belügyminisztériumi díjat pedig Kunsziget.

Mészely Réka

Közel 100 díjat osztottak ki 31 kategóriában múlt pénteken Nagykőrösön, a 25. jubileumi Virágos Magyarország verseny eredményhirdetésén. A fődíjat Szolnok, Nagykőrös, Csemő és Dozmat nyerte el az idén induló 324 település közül. A megmérettetésen a megyei települések is szépen szerepeltek. 


Mosonmagyaróvárt Arany Rózsa-díjjal jutalmazták. Az év települése díját Kisbodak, a Rozmaring-díjat a dunakiliti Sári csárda, a Belügyminisztérium díját Kunsziget érdemelte ki.

 

A kisbodakiak számára fontos, hogy településük élhető és vonzó legyen. Az elismerés bizonyíték arra, hogy sikerült.

A kisbodakiak számára fontos, hogy településük élhető és vonzó legyen. Az elismerés bizonyíték arra, hogy sikerült.


– A nemzetközi verseny után is folytatjuk a megkezdett munkát. A zsűri értékelésének figyelembevételével fejlesztjük a zöldfelületeket, s kiemelkedő a parkok fenntartása is a városban. Ennek is köszönhető, hogy elnyerhette Mosonmagyaróvár a régiós fődíjat – mondta Németh Andrea, a városháza munkatársa. A mosonmagyaróvári zöldfelületek gondozását részben a Városüzemeltető és Fenntartó Kft., részben a Dzsungelország Kft. végzi. 


– Ez a kitüntetés visszaigazolás számunkra, az elmúlt nyolc-tíz év munkájának értékelése. Mosonmagyaróvár magas pontszámot ért el. A zsűri értékelte többek között, hogy kiemelkedően sok évelő növényt ültettünk a közterületeken, s hogy új cserjékkel és évelőkkel próbálkozunk. Díjazták a fenntartás magas színvonalát és azt, hogy a nemzetközi versenyre elért színvonalat is tovább tudta emelni a város – hangsúlyozta Lobitz Ákos kertészmérnök. 

 

Mivel kis költségvetéssel működnek, Kisbodakon a pénzhiányt sok-sok összefogással pótolják a civil szervezetek segítségével.

Mivel kis költségvetéssel működnek, Kisbodakon a pénzhiányt sok-sok összefogással pótolják a civil szervezetek segítségével.


– Az elmúlt négy évben már átvehettük a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség, a miniszterelnök elismerését, s most az év települése díjával jutalmazták a környezetszépítési munkánkat – számolt be a közel négyszáz lelkes Kisbodak polgármestere, Timár Gábor. 


– Tavalyelőtt minden portának adtunk két virágládát és ezer egynyári növényt osztottunk ki. Minden évben szervezünk virágvásárokat, amelyeken a helyiek kedvezményesen juthatnak palántákhoz. A Nők Kisbodakért Klub a tavalyi adventi rendezvénye bevételét a falu virágosítására fordította, a tavak környékét a helyi horgászegyesület vette gondjaiba. A Kisbodaki Baráti Kör is sokat tett a falu szépítéséért. A Kisbodakért Alapítvány két pavilont vásárolt a tópartra. Mindannyiunk számára fontos, hogy egy élhető, vonzó település legyen Kisbodak – hangoztatta Timár Gábor. Hozzátette: a Virágos Magyarországért versenyen a településkép mellett a környezettudatosságot is értékelik. A kisbodaki önkormányzati épületekben napelemek termelnek energiát. A fűtést infrapanelekkel oldják meg, sőt, jövőre a szenes- kazán sem terheli már a környezetet a községházánál.

Kicsik és nagyok keze munkája nyomán szépül Kisbodak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!