Kék virág és séta az autistákért Mosonmagyaróváron

Az autizmussal élőkért sétáltak április 2-án Mosonmagyaróváron. A nyolcadik alkalommal megrendezett programhoz idén több mint százan csatlakoztak.

Kiss Anikó

2012-ben, az autizmus világnapján adták át az Autistaházat Mosonmagyaróváron, nagy városi összefogás eredményeképp. Azóta is minden évben csatlakoznak a világméretű akcióhoz, így városunkban is "kék sétával" emlékeznek meg erről a napról. Az eddigi sétáktól eltérően most a mosonmagyaróvári belvárosban szerveződött a program. A rendezvény egy ünnepi műsorral kezdődött a Cselley-házban. A cél továbbra is felhívni a figyelmet az autizmussal élőkre, az autizmus mint fejlődési zavar sokféleségére.


2007. december 18-án az ENSZ határozata jelölte ki április másodikát világnapként, így az utóbbi években egyre több figyelmet kap az autizmus világszerte, és számos épület kék színbe borul ezen a napon. Mosonmagyaróváron sem történt ez másképp, a Cselley-ház kapott új külsőt, mely épület "kékítéséről" a Mosonszolnoki Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület gondoskodott. Ők retextil technikával készült munkáikkal, kék virágdíszekkel díszítették fel az épületet kívül-belül. Emlékkarkötőt készítettek a kék séta résztvevőinek, a gyerekek pedig horgolt labdát is kaptak ajándékba.

 

A Cselley-házból indult idén a kék séta több mint száz résztvevővel.

A Cselley-házból indult idén a kék séta több mint száz résztvevővel.


A világnapi eseményt egy emlékező kiállítással nyitották meg a múzeum épületében, ahol az egy évtizedes mosonmagyaróvári paraevezésről, valamint az eddigi kék sétákról készült fényképeket is bemutatják. Az ünnepélyes megnyitón Iváncsics János alpolgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki segíti és támogatja az autizmussal élő embereket és ezt a rendezvényt.


Cselovszki Katalin a Reménység Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány képviseletében arról beszélt, a rendezvény célja tudatosítani, hogy az autizmus fejlődési zavar. Sokféleképpen jelentkezik és a társadalom tagjainak elfogadására van szükség ahhoz, hogy az autizmussal élő emberek élete könnyebb legyen. Magyarország jó irányban halad ezen a téren – fogalmazott a szakember.


Fontos a korai felismerés, hiszen az így időben megkezdett fejlesztéssel nagyobb esélyt kapnak az autizmussal élő kisgyerekek. Mosonmagyaróváron ellátásban részesülnek az autizmussal érintettek már gyermekkortól kezdve. A felnőttek ellátása pedig az Autistaházban történik. A kék sétával arra hívják fel a figyelmet, hogy egymás megismerése, elfogadása, segítése természetes kell hogy legyen.


A világnapi rendezvény megnyitóján – már hagyományosan – az erre az alkalomra verbuválódott Kék-Virág Gitárosok és gyermek versmondók műsora színesítette a programot. Az ünnepi műsor után a Mosonmagyaróvári Ütőegyüttes közreműködésével indult az idei kék séta a belvárosban. Ezúttal a mosonmagyaróvári női kézilabdaklub csapata is csatlakozott a rendezvényhez. A Magyar utcában kék lufikkal és virágokkal vonult több mint száz ember, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az autizmussal élőkre. A világnap alkalmából a Magyar utca is kék színbe borult, számos üzlet kirakata ebben a színben pompázott a Belvárosi Üzletkör jóvoltából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!