Gyógynövények aranykora a nyugdíjasegyetemen

A szokásosnál is nagyobb érdeklődés kísérte a nyugdíjasegyetem legutóbbi rendezvényén dr. Makai Sándor előadását, aki a vadon termő gyógy- és fűszernövényekről beszélt.

Az előadó felvázolta a gyógynövénygyűjtés, -termesztés történetét és részletesen kitért a magyarországi piaci helyzetre. Mint mondta: a nyolcvanas évek volt ennek az ágazatnak az aranykora hazánkban. Teljes gyűjtő- és felvásárlóhálózat, feldolgozóipar épült ki ebben az időben. 

A szokásosnál is nagyobb érdeklődés kísérte a nyugdíjasegyetem legutóbbi rendezvényén dr. Makai Sándor előadását, aki a vadon termő gyógy- és fűszernövényekről beszélt.

Nagy érdeklődés kísérte az előadást a gyógynövényekről.

A legjelentősebb volt a kamilla, de hungarikumnak számított a mák és a bazsalikom is. A kilencvenes években azonban ez a hálózat szinte teljesen megszűnt. Ezzel szemben Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban fejlesztették az ágazatot, így ezek az országok nagy verseny- előnybe kerültek. Míg korábban szigorú minőségbiztosítási rendszer működött, addig mára megszűnt a gyógynövények minősítése is Magyarországon.

Dr. Makai Sándor beszélt a különféle betegségekre használt gyógynövényekről. Így például a homoktövisről, az egynyári ürömről és a görögszénáról is.

 

Dr. Makai Sándor

Dr. Makai Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!