Felmart aszfalt a kázméri útra

A 2004-es EU-csatlakozás óta megnövekedett a forgalom a Mosonszolnokot Albertkázmérpusztával összekötő útszakaszon.

Gecsei Ádám

Ezt a forgalmat tovább duzzasztotta az M1-es autópályán áthaladó forgalom növekedése, hiszen az ingázók ezen a kishatáron is keresik az egérutat. A sok kátyú és a feltöredezett burkolat viszont többeknek visszatartó erővel bír. Most azonban egy 5 kilométeres szakaszt felújít a Magyar Közút Nonprofit Zrt.


„Terveink szerint idén a legrosszabb öt kilométeres szakaszon végzünk martaszfalt-terítést, tömörítést és ezt követően szintén idén egy úgynevezett kétrétegű bitumenemulziós felületi bevonatot készítünk a betömörített mart aszfaltra" – kezdte Pécsi Norbert Sándor az útkezelő társaságtól. „Ezt a technológiát kis forgalmú utak burkolatállapot-javítására országszerte eddig már többször és sikerrel alkalmaztuk. A munkát több részletben tudjuk elvégezni, az albertkázmérpusztai úton terveink szerint augusztusban végzünk a burkolatot érintő munkákkal" – folytatta Pécsi Norbert Sándor. „A beavatkozást akkor tudjuk hatékonyan elvégezni, ha a munkavégzés ideje alatt a közutat a forgalom elől lezárjuk. A korlátozást a munkába vett szakaszhoz vezető útvonalakon jeleztük" – tette hozzá a szóvivő, aki megerősítette, hogy a 180 millió forintos beruházás részeként a mart aszfalt az M15-ös fejlesztéséből érkezik majd.

Ha valaki Mosonszolnokról Albertkázmérpusztára tartana autóval, számoljon vele, hogy Várbalog felé kell kerülnie a lezárás miatt. Már többször foglalkoztunk ennek a kevesebb mint 15 kilométeres útszakasznak az állapotával. Kilométerenként jelzőtáblák találhatók az út szélén, amelyek egyrészt úthibákra, másrészt maximum 40 kilométer/órás sebességre hívják fel a figyelmünket.



Megkerestük Odorné Bodor Klárát, Várbalog polgármesterét a témában, aki elmondta: hivatalos tájékoztatást nem kaptak a felújításról, ám örvendetes, hogy javítják az útszakaszt. Hangsúlyozta a faluvezető, hogy ugyancsak az állam tulajdona a Jánossomorja és Várbalog közötti út is, amelyet a várostól csak Újtanyáig kátyúztak, utána „hatalmas gödrökkel" kell megküzdeniük az autósoknak. „Várjuk az útjavítás folytatását, hiszen a félbehagyott munka miatt súlyos baleset is történt a közelmúltban" – érvelt a befejezés mellett Odorné Bodor Klára.


Török Sándor, Mosonszolnok polgármestere elmondta, már az EU-s előcsatlakozási támogatásoknál is keresték a lehetőséget, hogy rendbe tegyék a falutól Albertkázmérpusztáig érő útszakaszt. Mint mondta, a tavalyi M15-ös alapkőletételénél hangzott el, hogy az ott felmart aszfalt kerülhetne át a kázméri szakaszra. Hozzátette: ha a határtól megfelelő minőségű lesz az út, biztosan valamelyest növekedni fog a forgalom Mosonszolnokon is.

A Mosonmagyaróváron élő 24 éves Varga Dávid minden reggel a Mosonszolnok és Albertkázmérpuszta közötti úton jár dolgozni Ausztriába. Mintegy 60 kilométert utazik naponta. „Jelen pillanatban botrányos ez a szakasz" – fogalmazott Dávid, hozzátette: bízik abban, ha megcsinálják, akkor járható és egyben tartós is lesz az út. „Negyedóra plusz, hogy Várbalog felé, kavicsos úton kell a mostani felújítás miatt kerülnünk" – zárta Dávid.

Várbalog felé is újul az út


Korábban beszámoltunk róla, hogy idén megkezdődik a Várbalogot Albertkázmérpusztával összekötő út teljes felújítása. A beruházást lebonyolító Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. legújabb tájékoztatása szerint a projekt kivitelezésére az eredményes közbeszerzést követően 2018. augusztus 24-én szerződést kötött a Széles Út Kft.-vel. Eszerint Várbalog központjától 490 méter hosszan a meglévő burkolatot átépítik, 3798 méteren pedig a jelenlegi földút helyén aszfaltos országos közút épül ki Albertkázmérpusztáig. Erre a pénzt az Interreg V-A programokból teremtik elő. A forrást biztosító támogatási szerződés április 15-én létrejött, a kivitelezés előkészületei májusban megkezdődhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!