Felfüggesztett börtönt kapott a nő, aki halálos balesetet okozott Rajkánál az M15-ösön

A balesetben a nő szülei meghaltak, egyéves gyeremeke és férje megsérült. A várandós nő a baleset helyszínen megszülte gyermekét.

Munkatársunktól

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság a vádlott távollétében hozott marasztaló döntést a tavaly nyáron Mosonmagyaróvár felől Rajka irányába közlekedő, akkor 8 hónapos várandós, román állampolgárságú nő ügyében, aki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állt bíróság elé.


A bíróság a vádlottat bűnösnek találta halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt 1 év szabadságvesztés büntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat a bíróság előzetes mentesítésben részesítette, vagyis a közhiteles nyilvántartásokban szereplő büntetett előéletre vonatkozó adatok nem fognak szerepelni.

 


A 2017 nyarán történt közlekedési balesetben a vádlott, aki akkor 8 hónapos terhes volt, a záróvonal ellenére előzésbe kezdett az előtte 53-57 km/h közötti sebességgel haladó autóbusznak, majd észlelte, hogy szemből egy nyerges vontató érkezik, és ezt a veszélyhelyzetet úgy próbáltas elkerülni, hogy hirtelen jobbra kormányozva próbált visszatérni a megelőzött autóbusz elé. Eközben azonban az általa vezetett gépkocsi az autóbusznak ütközött, és lesodródott az útpadkára, ahol többször átfordult, miközben a hátul utazók a gépjárműből kiestek. A baleset során a vádlott szülei életüket vesztették, a vádlott, férje és 1 éves gyermeke megsérültek.


A bíróság a kiszabott büntetés során a nagyszámú enyhítő körülményeket értékelte túlnyomórészt. Ilyen enyhítő körülmény volt a vádlott büntetlen előélete, a halálos eredmény bekövetkezésében a sértetti közrehatás, továbbá, hogy a balesetben maga is súlyos sérüléseket szenvedett, amely miatt a 8 hónapos terhes vádlottnál a szülést meg kellett indítani, és a baleset miatt jelenleg is gyógykezelés alatt áll Németországban.


Az ítélet nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!