Az iskolához tartozik a kollégium Mosonmagyaróváron

Egy hatékonyan működő iskola, amelyben a tanítás és a tanulás minősége áll a középpontban - egy ilyen intézményt képzel el a gimnázium új vezetője, Veres Mária.

Mészely Réka

A Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium élére Veres Máriát nevezték ki. A német szakos pedagógus az elmúlt tanévben megbízott vezetőként irányította az intézményt.


– Már az általános iskolában eldöntöttem, hogy pedagógus leszek, s mivel érdekeltek az idegen nyelvek, a szakválasztás is egyértelmű volt. Békés megyei származásúként a helyi akadémián tanuló bátyám révén ismertem meg Mosonmagyaróvárt. A szegedi egyetem után Nagykanizsára kerültem, az ottani intézmény kapcsolatban állt a Kossuth Gimnáziummal. A két tannyelvű képzés vonzott ide, s az akkori élénk intézményfejlesztést is pozitívnak találtam – avatott be a kezdetekbe az iskolaigazgató.


2006-ig németnyelv-tanárként dolgoztott, bekerült az iskola vezetőségébe. Nevelési igazgatóhelyettes majd megbízott igazgató lett.


–Szeptembertől a Gulyás Lajos Kollégium a tankerület kezdeményezésére beolvad az intézményünkbe. Lecsökkent a tanulói létszám, jelenleg harmincöt diák veszi igénybe a szolgáltatást. 2007-ig egyébként a Kossuth Lajos Gimnázium kollégiumaként működött, tehát közös a múlt. A levéli mártír lelkész emlékét ugyan az intézmény új nevében már nem tudjuk megőrizni, viszont létrehoztunk egy folyosói galériát az 1956-os ereklyékből. Hiszem, hogy ez egy olyan érték, amit tovább kell vinnünk. Abban bízom, hogy egy nagyobb intézményhez való tartozás több szakmai lehetőséget jelent a kollégium számára. A következő ciklusban például együtt pályázhatunk az „Örökös Ökoiskola" címre, ezzel is tovább erősítve természettudományos tagozatunkat – részletezte Veres Mária.

 


Beszélt arról, hogy a lakhatási feltételek további javítása után szállásértékesítéssel szeretnének bevételekhez jutni.


– Az angolos kollégák kezdeményezésére egy nyelvvizsgaközpont partnerintézményeként segítjük a diákokat a felkészülésben. Mivel a továbbtanulni vágyó diákok 2020-tól csak középfokú nyelvvizsgával nyerhetnek felvételt a felsőoktatásba, ezért a nyelvoktatásra még nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni. Az emelt szintű képzéseken túl vizsgáztatunk német nyelvből – emelte ki az intézményvezető.


Megerősítette: az ideális feltételeknek köszönhetően (az aréna és az atlétika pálya közelsége) a 2020/2021-es tanévtől sporttagozatot is indítanak. Ehhez négy mosonmagyaróvári sportegyesülettel működnek együtt. A tervek szerint 14–20 fős csoporttal számolnak egy osztályon belül, és a későbbiekben meglátják, milyen igény mutatkozik a képzésre. A tanrendet a reggeli és délutáni edzésekhez igazítják. Ezzel a képzéssel a kollégiumi létszám is növekedhet.


Szintén újdonság, hogy az iskola valamennyi osztályába központi írásbeli felvételi után lehet majd bejutni, ami egy árnyaltabb képet nyújt a diákok felkészültségéről. Egyébként az elmúlt évek legjobb beiskolázási adatairól is beszámolt az igazgató. A fő tárgyakból legalább 4-es átlaggal kellett rendelkezni a sikeres felvételihez, ám a legerősebb osztályba 4,6-nél magasabb eredménnyel jutottak csak be a jelentkezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!