Az Év Védőnője közönségdíjasa a püski Habarics Ágnes

Idén is ünnepélyes keretek között adták át az Év Védőnője díjakat, amelyekre az édesanyák és édesapák jelölhették segítőiket.

kisalfold.hu

 A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) által alapított elismeréseket ezúttal is szakmai zsűri ítélte oda több kategóriában. A tavalyihoz hasonlóan a közönség is megválaszthatta kedvencét, és ezúttal is hatalmas volt az érdeklődés, hiszen több tízezer voks érkezett a kezdeményezés főtámogatója, a Sudocrem Magyarország Facebook oldalára.

 

A védőnők mindennapi munkája felbecsülhetetlen értékű, hiszen a várandósság első pillanatától kezdve vigyáznak a baba és a mama egészségére, testi-lelki épségére, illetve az sem ritka, hogy segítségükkel még az édesapákat is jobban be lehet vonni a kisdeddel kapcsolatos teendőkbe.

 

A családokat segítő, áldozatos tevékenységet a MAVE 2011 óta az Év Védőnője díjjal ismeri el. A négy kategória jelöltjeit szakmai zsűri bírálja el, tavaly óta pedig a közönség szavazatai alapján is kiválasztanak egy szakembert. Június 13-án, a SOTE dísztermében, a Védőnők Napja rendezvényen ünnepélyes keretek közt adták át az elismeréseket, köztük az „Év Védőnője jelölés 2018 a Sudocrem támogatásával" közönségdíját is.

 

Fotó: Kudar Zsolt

Habarics Ágnes. Fotó: Kudar Zsolt

A védőnők 103 éve jelen vannak jellemzően az alap-, de a szakellátásban is, és segítséget nyújtanak a családoknak a gyermekvárás alatt, az újszülött fogadásakor, de támogatják a csöppségek óvodába, majd iskolába menetelét is, és a diákokat az iskoláskor végéig figyelemmel kísérik. Munkájuk nem feltétlenül látványos, hisz mindig egy-egy személyre, családra irányul" – kezdte Csordás Ágnes Katalin, a MAVE elnöke. „A beérkezett történetek, jelölések alapján szeretnénk bemutatni, hogy milyen áldozatos munkát végeznek – sokszor nehézkörülmények között – a lakosság egészségének megőrzése érdekében. A díjak odaítélésével évről évre azokat szeretnénk elismerni, akiknek a munkáját a családok, kollégák, munkáltatók, szakfelügyelet egyaránt megbecsülik."

 

A kitüntetettek gyönyörű emléket vihettek haza, hiszen a díjról szóló oklevél mellé egy-egy tradicionális üvegfestéssel készült, egyedi tervezésű iparművészeti nyakéket is kaptak. Az elismerésben részesült szakembereknek szívből gratulálunk!

 

A 2018-as díjazottak:

·                     Kistelepülés kategória: Gál Gabriella, Kisláng

·                    Közepes méretű település kategória: Oláhné Birkás Ilona, Jászapáti

·                     Nagyváros kategória: Köllner Katalin, Budapest XVI. Kerület Cinkotai Védőnő Szolgálat

·                     Vezető védőnő kategória: Adorján Árpádné, Nagykanizsa

·                    Közönségdíj kategória: Habarics Ágnes, Püski

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!