Augusztusig zárva a kázméri út

180 millió forintból felújítják a Mosonszolnokot Albertkázmérpusztával összekötő út legrosszabb 5 kilométerét. A beruházás végeztéig - amely augusztusig tart - teljes útzár van érvényben.

Gecsei Ádám

A Mosonszolnokot Albertkázmérpusztával összekötő út állapotával már többször foglalkoztunk. Legutóbb megírtuk: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. egy öt kilométeres szakaszt felújít belőle mintegy 180 millió forintból. Mart aszfaltot építenek be a szakemberek.

A tábla előtt kanyarodhatunk el balra, s Várbalog érintésével juthatunk el Albertkázmérpusztára.

A munkálatok idejére teljes szélességében lezárták az útszakaszt, az erre közlekedők több kilométeres kerülővel számolhatnak. „A munkák alapvetően az előzetes ütemterveknek megfelelően haladnak. Ugyanakkor itt is némileg nehezítette a munkákat, hogy szinte folyamatosan esett az eső. A tervek szerint a több ütemben megvalósuló beruházás augusztus folyamán fejeződhet be" – fogalmazott Pécsi Norbert Sándor a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től.

Amíg a munkálatok készültsége nem olyan fokú, hogy az autósokat korlátozásokkal együtt is, biztonságosan ráengedhessük a szakaszra, addig teljes zárás lesz érvényben. Ugyanakkor azon dolgozunk, hogy más területekről erőforrásokat csoportosítunk át, hogy a tervezett dátumhoz képest hamarabb fejeződhessenek be a munkálatok. Addig is a közlekedők kerülő úton érhetik el Albertkázmérpusztát. A munkálatok befejezéséig az erre közlekedők türelmét és megértését kérjük

– mondta Pécsi Norbert Sándor.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!