A Világ Igaza lehetne az újrónafői édesapa

„Rónaföld" címmel megjelent a telepítés 75. évfordulójára egy újrónafői helytörténeti könyv. A Bezenyén élő özv. Bakó Lászlóné  kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy szülei kimaradtak a kiadványból, holott életük kockáztatásával mentettek emberéletet.

Bakó Lászlóné a Rajna Dávid által jegyzett igazolással és családi fotókkal.

– Szüleim  apai nagyszüleimmel 1940-ben települtek Újrónafőre Hajdúböszörményből. Édesapámnak, Nagy Imrének és édesanyámnak, Péter Zsuzsannának öt gyermeke született. Zsuzsanna nővérem pár hónapos, amikor ide költöznek. Ő 17 évesen emigrált 1956-ban Kanadába, és azóta is ott él. Aranka testvéremet pár hónaposan veszítették el szüleim, egy bátyám kútba fúlt másfél évesen. Ibolya nővérem két és fél évesen lúgkövet ivott, ami miatt Budapesten egy évig kezelték, a kezelés költségei jelentős összeget emésztettek fel – beszélt családja tragédiáiról Bakó Lászlóné Irénke. Legfiatalabb gyermekként szüleiről halálukig ő gondoskodott. Édesapja kevéssel halála előtt egy családi titkot osztott meg lányával és egy igazoló dokumentumot rábízott.

Az igazolvány szövege szerint Nagy Imre moson-rónafői földműves a budapesti Rajna Dávid nevű munkaszolgálatost rejtegette, amikor az 1944. november 5-én a német elhurcolás elől menekülni kényszerült. A befogadó bár szegény volt, ellenszolgáltatás nélkül teljes ellátásban részesítette a bujkáló zsidót. Nagy Imre és felesége arról is gondoskodott, hogy ottlétéről az ottani volksbundisták tudomást ne szerezzenek. A befogadó családfő saját ruháját adta át, és élete kockáztatásával a munkaszolgálatos pár heti ott-tartózkodása után azt felkísérte Budapestre és biztonságba helyezte. 

Nagy Imre

– Újrónafőn nem is sejthették, hogy a szüleim mit vállaltak akkor, holott a háború idején maguk is nélkülöztek. Rajna Dávid éjszaka kopogott be a családomhoz, és könyörgött a szüleimnek, hogy segítsenek rajta. Megesett a szívük rajta, tudták, hogy otthonukban nem bújtathatják, ezért a földünkön kukoricaszárból duplán rakott kúpboglyában rejtették el. Mindennap éjszaka Rajna úr ronggyal jelzett, apám lámpával világított vissza. Vitt neki enni- és innivalót, és átmentette egy másik kórórakásba. Rendkívül nehéz helyzetben vállalta apám ezt a feladatot, mert házunktól háromszáz méternyire szállásolták el a náci katonákat. Ám Isten általi gondviseléstől, kötelességtudatból, emberbaráti szeretetből végezte a küldetését. Erről senki nem tudott, csak édesanyám, aki a férfi ruháit éjszaka mosta ki és a házban teregette ki, hogy le ne bukjanak – meséli Irénke. 

– Édesapám szegényen élt és úgy is halt meg, de a legnemesebb kincset hagyta ránk: jóságát, a tiszta emberszeretetét, amiből még ma is táplálkozhatok – fogalmazott Bakó Lászlóné Irénke, aki 42 évig nővérként tevékenykedett Bezenyén, és emellett jelentős jótékonysági munkát is folytatott a rászorulókért. Munkáját miniszteri kitüntetéssel is elismerték. 

Sajnos, a tragédiák sem kerülték el: elsőszülött 26 éves fiát végstádiumba kerülvén budapesti kórházakban kezelték. A kétségbeesett anya ekkor kereste meg az édesapja által bújtatott férfi leszármazottait. Az üldözött fia, egy ismert pszichiáter lelki támogatása segített a tragédia feldolgozásában.

Bakó Lászlóné a történetet és az igazolvány közjegyző által hitelesített másolatát elküldte a Holokauszt Emlékbizottságnak. Dr. Széchenyi András, az emlékbizottság muzeológusa érdeklődésünkre elmondta: ahhoz, hogy valaki embermentő munkájáért megkapja a Világ Igaza kitüntetést a Jad Vasem intézettől, egy élő tanúnak kell igazolnia az állítást. Az idei elismeréseket éppen a napokban adták át Budapesten. A szakember szerint nem ritka, hogy évtizedekkel az események után még kerülnek elő hasonló történetek. Bakó Lászlóné ezzel kapcsolatosan megjegyezte: az, hogy a ma már elhunyt szülei mit vállaltak, mindmáig féltve őrzött titok volt, még a rokonok előtt is. Az igazolványt aláíró két tanú (ha ők még élnek) viszont igazolhatná annak igazságtartalmát.