A szünet után visszaköltözhetnek a diákok az iskolába Jánossomorján

30 millió forintból újul meg a jánossomorjai Klafszky-tagiskola. A munkálatok a szeptemberi tanévnyitóra nem fejeződtek be, de az őszi szünet után végre visszaköltözhetnek a diákok.

Horváthné Csizmadia Dóra

Ahogy arról a szeptember 1-jei számunkban írtunk (Máshol kezdik a tanévet), a közbeszerzési eljárás lassúsága miatt csak július 10-én kezdődhetett meg Jánossomorján a szentpéteri iskola felújítása. A Klafszky-tagiskolát érintő  beruházás a tankerület és a város együttes áldozatvállalásával valósult meg. Szigeteltek, villanyt szereltek, felújították a termeket, a folyosókat, csoportszobát alakítottak ki.


Két hónapig így összevonva tanultak a jánossomorjai diákok. Szentjánoson a központi iskolában és a művelődési ház három termében tartották az átmeneti időszakban az órákat. A Klafszky nyolc osztályából kettő a központi alsó épületében, három a felsőben, három pedig a művelődési ház három termében kapott ideiglenesen helyet.

Igaz, mind a fenntartó, mind az önkormányzat szerette volna, ha a tanítás kezdetére befejeződnek a munkák, ám az említett ok miatt csúszott a terv. Az építési terület közelébe pedig nem szerettek volna gyerekeket engedni.


Mostanra viszont eltelt a tervezett két hónap, így az őszi szünet után a már megszokott helyükön, ám teljesen felújított intézményben folytathatják a tanulást a diákok. November 5-re ugyanis a munkálatok zömét már befejezik. A tantermek egy részét már korábban elkezdték előkészíteni az oktatásra, a szünet utánra azonban már az épület minden része készen várja a nebulókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!