A 800 éves hédervári tölgy immár sokadik virágzása

A hédervári Árpád-fa sokadik virágzását éli. Még a szerelmet is segít beteljesíteni.

Kiss Anikó

– 2007-ben az Árpád-fa megmentésére mentőakciót indítottunk, miután három ágából kettő letört egy viharban. Ezután szakemberek kitisztították a törzsét, majd a csonka fatörzs fölé tartógúlát emeltek. Az épen maradt, legvastagabb ág alátámasztása az elmúlt évek alatt megrogyott, így azt nemrégiben újra sikerült kicserélni – foglalta össze Juhász József hédervári polgármester az Árpád-fa közelmúltját.

 

Az Árpád-fa még ma is tartogat meglepetéseket. Juhász József hédervári polgármester beállt közé.

Az Árpád-fa még ma is tartogat meglepetéseket. Juhász József hédervári polgármester beállt közé.


A hédervári famatuzsálemhez számos történet, legenda és hiedelem fűződik. – Eddig leginkább Árpád vezérről ismerhettük, aki a legenda szerint a pozsonyi csatára készülve megpihent Héderváron és ehhez a fához kötötte ki lovát. Ezért leginkább Árpád-faként szokták emlegetni, pedig ez a szerelem fája is – emelte ki a polgármester. – A fa belsejébe bele lehet állni, amióta megmentettük. Az a titka, hogy ha egy szerelmespár beleáll és egymásnak fogadalmat tesznek és felfedik érzelmeiket, akkor ezeket a fa energiája felerősíti és megőrzi örök időkre. A hédervári famatuzsálemhez számos történet, legenda, valamint hiedelem is fűződik.


A polgármester a krumplibogárszoborról is elmondott egy szerelmes mítoszt. – Héderváron található Magyarország egyetlen bogárszobra. Ha a szerelmesek összeérintve ujjaikat ráteszik a tenyerüket a bogár hátára, akkor az a férfiak energiáit s a hölgyek kisugárzását felerősíti. Így teljesedik be a szerelem egy krumplibogár hátán. Sőt, a gólyafészek is tíz méterre van a szobortól – mutatott rá végezetül Juhász József a közeli madárlakra.

 

A krumplibogár is segíti a szerelmeseket, ha hiszünk benne.

A krumplibogár is segíti a szerelmeseket, ha hiszünk benne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!