Két keréken a munkahelyre

Hollandiában több kerékpár van, mint lakos. A '70-es években indult bringázás forradalma meghozta a változást és mára kiterjedt kerékpáros­útvonal-hálózatot és közlekedéskultúrát hoztak létre a nyugati országban. A Futura élményközpont közösségi oldalán osztott meg ezzel kapcsolatban egy videót.

A Futura tizennégy munkatársából kilencen kerékpárral érkeznek a munkahelyükre. A közösségi oldalon közzétett videó beszámol arról is, hogy Hollandia egyik útkereszteződésében húsz perc alatt közel ezer kerékpáros halad át.

– Kolléganőnk járt nemrég Hollandiában és amolyan szemléletformálás céljával tettük közzé a videót. A Futura Élményközpont tárlatán is van egy kerékpár, amit kipróbálhat minden látogató. Áramot fejleszthet vele, aki tekeri. Jómagam tavasztól őszig közlekedek kerékpárral és érzem a jótékony hatását – fogalmazott Horváthné Pákozdi Emese, a Futura intézményvezetője.

 

– Nekem a bicikli a közlekedési eszköz. Nincsenek távolságok a városon belül, sík terepen könnyedén teljesíthető az út két keréken a munkahelyemig – mondta Gráczol Dávid, a Futura munkatársa.

 

A videó azt is bemutatja, hogy Hollandiában a gépjárművek jól megférnek a kerékpárosokkal, amikor osztozkodni kell az utakon. Fontos, hogy mindenki tisztelje és betartsa a szabályokat a közlekedésben. Ott is vannak veszélyek az utakon, de nagyon ritkán adódik ez rosszul megtervezett kereszteződések vagy veszélyes sofőrök miatt.

 

– Annak érdekében, hogy a kerékpározás sokkal biztonságosabbá váljon, szükség lenne még pár változásra. Sok városban az utak teljesen el vannak választva az autóforgalomtól. Néhol pedig nincs elegendő hely és a gépjárművezetőkkel kell osztozkodni. Ilyenkor a kisfiammal inkább a járdán kerekezünk. A „kerékpárnak van elsőbbsége" szemlélet még kevésbé része a kultúrának – tette hozzá Stefán Evelin, a Futura információsa.

– Feltölt energiával, ha kerékpárral jövök dolgozni. Felfrissít a mozgás, a friss levegő és könnyebben felveszem a munkanap ritmusát – tette hozzá Faragó Fanni, a Futura előadója.

 

– Az iskolákat is könnyebb lenne megközelíteni kerékpárral, mert a tanévben nagy az autóforgalom reggelente az intézmények környékén. Szerintem nincs szükség a legújabb sportos modelleken tekerni. Elég csak Hollandiát megnézni, ahol mindenki egyenes háttal ül a kerékpárokon. Csúcstechnológiás eszközökre sincs szükség a kerékpározáshoz – véli Meszlényi Mária, a Futura intézményvezető-helyettese.

 

Az állami oktatás része és kötelező tantárgy a kerékpározás Hollandiában. A nyugati országban mindenütt található kerékpártároló iskolák, irodaépületek és üzletek közelében. A Futuránál kamerával megfigyelt kerékpártároló van. Van elég hely, hogy leparkoljanak a kétkerekűvel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!