Luxusüzletet hagyott Ausztriában: a mosonmagyaróvári Németh Edina a pénz helyett a szívére hallgatott

Miért megy valaki Ausztriába dolgozni? Tudjuk a választ: legtöbbször a pénz miatt. De miért jön valaki több mint tíz év után haza, hogy itthon próbáljon szerencsét? Az ilyen eset ritkább. A mosonmagyaróvári Németh Edina elmondta, miért döntött így.

Gecsei Ádám

Az én történetem is úgy kezdődött, mint bármely sorstársamé, aki Nyugat felé vette az irányt. Talán szerencsére, talán nem, nekem nem kellett több száz kilométert utaznom, csupán fél óra választott el a jobb jövőt kecsegtető Ausztriától"

– kezdte történetét Németh Edina, aki 12 évig dolgozott Ausztriában, kilenc évig egy luxusüzletben.

 

Németh Edina tizenkét évig járt át Ausztriába. Nehéz volt az elhatározás, de hazajött dolgozni.

Nem kiváltság

Kisiskolásként megtapasztaltam a különbséget, amikor az osztálytársam apukája már a »nagy Nyugaton« dolgozott. Irigykedve figyeltük, milyen csoda dolgok kerülnek elő a táskájából, olyasmik, amikhez akkor csak a kint dolgozók lurkói juthattak hozzá. Különleges csokoládék, tollak, ruhák. Számomra elérhetetlennek tűntek és naiv gyerekként azt gondoltam, mennyire kiváltságos a társam, amiért az édesapja a határon túlra jár munkába. De ez áldozatokat kíván, most már két fiú édesanyjaként én is tudom, milyeneket. Jobb anyagi körülmények, igen, bár kis matekozás után lehet, egyenlő lenne az eredmény. Késő estig, éjjelig robotoló, lelkileg sokszor kizsigerelt szülők, hétköznap, jobb esetben csak hétvégén nagymamára, nagypapára hagyott gyerkőcök. Kiváltság..., már tudom, nem az"

– mesélte Edina, aki szerint a határszélen a fiatalok, az idősek is nagy csábításnak vannak kitéve.

Magát kérdezte

Nap mint nap átkeltem a határon és minden egyes Herzlich willkommen üdvözlőtábla szövege beleégett a retinámba. Mit keresek én itt még mindig? Jobb megélhetést? Fontos, nagyon fontos dolog, de hol van a lelkem, amely epedezik a magyar földért, azért, hogy azt az országot építsem, ahol születtem, oda adjam az erőmet, tudásomat, ott mutassam meg az ambíciómat, ahol élek. Aki kint dolgozott valaha, tudja, milyen érzés hazamenni egy hosszú nap után" – mondta Edina. „Majdnem egy évtizedig dolgoztam egy csodálatos, világszerte ismert divatcégnél, számomra kedves emberek társaságában. Szerencsésnek vallom magam, hiszen külföldön jó körülmények között tehettem mindezt, de rengetegen élnek meg megaláztatást, diszkriminációt, megkülönböztetést"

– folytatta a mosonmagyaróvári családanya. Végül oda vezetett a kérdés, amit folyton feltett magának, hogy a szívére hallgatott és úgy döntött: visszatér Magyarországra.

Ingázók döntései

Mindenki maga dönt, külföldön vagy itthon dolgozik, senkinek nincs joga mást elítélni ezért. Én úgy döntöttem, megpróbálom újra a másik oldalt. Otthon, ott, ahol születtem, azért, mert magyar vagyok és itt a helyem. Mert szeretném, hogy a fiaim – ha a körülmények lehetővé teszik majd – a tudásukkal, amit gyerekként a hazájukban kaptak, elsősorban országuk érdekeit és ne másét erősítsék, amennyiben lehetőségük van rá" – tette hozzá Edina, aki a jövőben Mosonmagyaróvár, Szigetköz kulturális, turisztikai fejlődésével szeretne foglalkozni. „Tényleg szeretnék tenni azért, hogy a következő generáció már ne Ausztriában gondolkodjon elsősorban"

– állítja.

A kinti munkavállalás legfőbb pozitívuma a pénz, de én a munkatársaimtól váltam meg nehezen. Több nemzetből állt össze a csapat, a főnököm se osztrák volt, így rengeteget tanultam, legfőképp az elfogadásról"

– mondta.

Korábban sokszor későn értem haza, sok programból kimaradtam. Szeretnék ott lenni a fiaim életében, amikor szükségük van rám, minőségi időt tölteni velük, segíteni nekik abban, hogy azt csinálják, amire vágynak. Persze ezt a döntést nem tudtam volna meghozni, ha nem olyan párom van, aki mindenben támogat, ezúton is köszönöm neki"

– hangsúlyozta Edina és hozzátette: aki úgy dönt, mint ő, hozzá hasonlóan érzelmi alapon teszi.

Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!